Zemeckis, a szarka – Robert Zemeckis: Flight / Kényszerleszállás

Ha a realizmus és a fantasztikum szomszédos szobákban laknak, Robert Zemeckis minden bizonnyal vágott magának egy saját ajtót a határos falon, és így összenyitva a két teret, ide-oda kalandozik bennük. Zemeckis a CGI mesevilágában tett bő évtizedes kiruccanása után (Polar Expressz, Beowulf, Karácsonyi ének) visszatért a már jól bevált, élőszereplős dráma (Forrest Gump, Számkivetett), illetve ez esetben a melodráma műfajához. A nagy belépőt nyomatékosítandó azonnal duplafenekű promblematikával tervezte fajsúlyosabbá tenni filmjét, a Kényszerleszállással azonban csupán a „sokat markol, keveset fog" klasszikus csapdájában landolt.

A szavak ereje – Denzel Washington: The Great Debaters

Hosszú és nehéz út vezetett a feketék egyenjogúságát kiharcoló Polgárjogi Mozgalom 50-es évekbeli berobbanásáig. Ahhoz ugyanis, hogy az elnyomott kisebbség felemelhesse a hangját a társadalmi igazságtalanság ellen, nem csak a mikrofont kellett magához ragadnia, de az érvelés művészetét is ki kellett tanulnia. Denzel Washington szívmelengető mozgóképes példázata ennek az útnak az egyik korai mérföldkövéhez kalauzol minket.

Elnyújtott (ál)tudósítás – Tony Scott: Unstoppable / Száguldó bomba

Úgy tűnik, Tony Scott és Denzel Washington továbbra is a legjobb rendező-színész-páros díjára pályázik. Egyre izzadságszagúbb próbálkozásaik azonban meg sem közelítik az olyan ikonikus duókat, mint Scorsese és De Niro vagy Wilder és Lemmon. Legutóbbi közös munkájuk után talán azt is elkönyvelhetjük, hogy – kínos Solaris-újrajátszás ide vagy oda – még a hullámzó minőséget produkáló Soderbergh-Clooney párossal sem vehetik fel igazán a versenyt.

A zavarkeltés módszertana – Allen Hughes, Albert Hughes: The Book of Eli / Éli könyve

Múlt. Jelen. Jövõ. A Hughes-fivérek új posztapokaliptikus filmje mintha mindhárom idõsíkon megpróbálná megosztani közönségét. Az emberiség jövõjét a hit tejüveg-felületén át fürkészõ alkotás szemérmetlen pontossággal emel át kiforrott karaktereket és történetszálakat halhatatlan klasszikusokból, miközben – bizonyos körökben – egy pár éves számítógépes játék adaptációjaként kanonizálják. A rejtett önirónia és a nyers atmoszféra adják meg a feloldozást.

A tökéletes bankrablás – Spike Lee: Inside Man / A belső ember

Ki hitte volna, hogy a fekete öntudat legjelesebb kortárs direktora, Spike Lee fogja elkészíteni az utóbbi tizenöt év egyik legjobb kommersz alkotását? Pedig így történt – a függetlenek közül a fősodorba kerülő Spike Lee az elmúlt évek melléfogásai után saját stílusát nem feledve, ám ezúttal a forgatókönyvírásról lemondva, a lassan Hollywood legjobb operatőrévé előlépő Matthew Libatique-kal tanítanivaló iskolapéldát adott a kifogástalan blockbuster leckéből.

Szükséges vég? – Nick Cassavetes: John Q / Végszükség

Nick Cassavetes legújabb filmjében, a Végszükség c. moziban, mely a már évek óta lázasan Oscarra aspiráló Denzel Washingtont a legjobb férfi főszereplő kategóriában végre a szobrocska boldog tulajdonosává avatta, a társadalmi dráma és az akciómozi műfaját elegyítette.