Hűvös valóság – Nuri Bilge Ceylan: Kis Uykusu / Winter Sleep / Téli álom

Hemingway úgy gondolta, hogy „senki sem különálló sziget”, azonban Nuri Bilge Ceylan cannes-i nagydíjas Téli álom című filmjének emberi kapcsolatai láttán ennek ellenkezőjéről győződünk meg. Minden ember egy sziget tehát, gondolhatjuk a 196 perces játékidőnek közel a végén, ráadásul egy olyan sziget, ahol barlanglakásba tuszkoljuk a szeretteink iránti empátiát, a megértést és a feltétel nélküli elfogadást, majd hagyjuk, hogy ráhavazzon.

Boldog napok – Andrej Zvjagincev: Elena

Andrej Zvjagincev 2004-es Visszatérés című sajátos apa-fiú(k) mozija az orosz film Tarkovszkij-hagyományát gazdagította. Második munkájában, az Izgnanyijében (A száműzött, 2007) a bűn, a család és a természet adta műve metafizikus pólusait. Az Elenában a sivár lelkű, a családjához ragaszkodó anya történetéhez meglepően csupasz stílust választott a rendező.

Spleen-montázs – Richard Linklater-portré 1.

A 90-es évek elején berobbant amerikai függetlenfilmes generáció a klasszikus elbeszélés tagadója volt. A függetlenek a konzervatív filmformából nemcsak a kauzális narratívát, de a filmszerű képet is tagadták. Quentin Tarantino és Kevin Smith korai mozijainak állóképeit feszes, abszurd és önreflexív párbeszédek tették „mozgalmassá”. Eme irányzatból – több szempontból is – kiemelkedett filozofikus dialógusaival, popos hangulatával és epizodikus elbeszélésével az austini Richard Linklater.

A programtervezet csődje – Damjan Kozole: Slovenka / Call Girl

Az Európai Unió 2008-as szlovén elnökségének programja egészen új értelmezést kapott Damjan Kozole legújabb filmjében. A Slovenka egy huszonéves egyetemista lány prostituálódásának történetén keresztül szintetizálja a tanács által meghatározott irányelveket, melyek leginkább a kultúrák közötti kommunikáció, a többnyelvűség és az audiovizuális területek fejlesztésének fontosságát hangsúlyozzák.

A Boszporusz felett az ég – Nuri Bilge Ceylan-portré 2.

Miután elkészítette gyermekkori emlékeiről szóló kis vidéki trilógiáját, Ceylan másik otthonába, Isztambulba helyezte át filmjeinek színhelyét. A nagyvárosi és a falusi környezet közötti szakadék „leírását” azonban fokozatosan járta körül. Az átmenetben fontos szerep jut az iróniának és az erkölcsi példázatoknak, majd a kegyelem hiányának is.