Adaptálódás – Miloš Forman-napló III.
A két éve elhunyt cseh rendező életművét felelevenítő szubjektív portrésorozat harmadik része.
Címke: elmegyógyintézet
Bolondokháza az egész világ – Brad Anderson: Stoneheart Asylum / Eliza Graves
…és bolond benne minden ember, folytathatnánk. A Poe-novellából adaptált Eliza Graves akár jó film is lehetett volna, ha feleannyira őrült lenne, mint a témája.
Excelsior! – David O. Russell: Silver Linings Playbook / Napos oldal
Állíthatták már trófeás polcukra a legjobb filmnek járó Oscar-díjat beteg főszereplőről készült drámák producerei megérdemelten is (Száll a kakukk fészkére), és kevésbé megérdemelten (Becéző szavak) is. Az idén nyolc kategóriában jelölt Napos oldal producerei talán nem fognak ennyire örülni, de a (mellék)szereplők egészen biztosan. Szobrocska ide vagy oda: a néző elégedett mosollyal és maradandó filmélménnyel távozhat a moziból.
Egy csodálatos elme útvesztője – Martin Scorsese: Shutter Island / Viharsziget
Amikor DiCapriót legutóbb egy hajó korlátjának dőlve láttuk, sejthettük, hogy nem lesz jó vége a hajóútnak. Nincs ez másként a Viharszigetben sem, de ezúttal hősünk nem egy jókora jéghegy, hanem egy rejtélyes sziget felé tart. Új-Hollywood egykori fenegyereke friss mozijában az emberi elme rejtett bugyraiba ereszkedik alá: álom, emlékezet és valóság – mozgóképes megjelenítés szempontjából – kockázatos határmezsgyéjén egyensúlyozva.
Száll a fészek helyére – Miloš Forman: One Flew over the Cuckoo's Nest / Száll a kakukk fészkére, 1975
Ha a díjakat „beseperni” szokás, Miloš Forman a Száll a kakukk fészkére című filmjével nem sepregetett, hanem tartós fészket rakott az öt legfontosabb Oscar-díjnak 1975-ben (legjobb film, rendező, színész, színésznő, és forgatókönyv). A változatos versenytársak (Nashville, Amarcord, Barry Lyndon) között – a filmakadémia zsűrijének döntésétől eltekintve is – Forman filmje 2009-ben is korszerűen lenyűgöző.
A robotlány csodálatos élete – Park Chan-Wook: Saibogujiman kwenchana / Cyborg vagyok, amúgy minden OK
A cím nem túl pontosan írja le a helyzetet: a főszereplő hölgy ugyan valóban cyborgnak képzeli magát, de azért ezzel közel sincs minden rendben. Park Chan-Wook megdöbbentő erejű trilógiája utáni új filmjének merőben más közeget választott: az elmegyógyintézeti történet legfeljebb bizarrságában hasonlít a brutálisan kegyetlen, vérben tocsogó bosszú-filmekhez.
Szex, pszichoanalízis, avagy miként boldoguljunk az életben – Oskar Roehler: Elementarteilchen / Elemi részecskék
Ha mindennapjainkban nem is kerülünk szembe túl gyakran a emancipáció, a hippi-korszak, a flower-power szabadságeszményének pozitív-negatív lecsapódásával, vagy nem mindig tudatosítjuk azokat, a kortárs irodalom és film nem feledkezett meg az egykori naturalista, korlátokat nem ismerő életformáról. Természetesen nem öncélúan.
A Gonoszról egy ódon filmnyelven – Szász János: Ópium – Egy elmebeteg nő naplója
Nyolc évvel A Wittman fiúk után Szász János ismét Csáth-írásokhoz nyúlt, hogy az emberi lélek, az érzelmek és a gonoszság belső összefüggéseit mutassa meg. Ez ugyan nem sikerült neki, de mindenképpen izgalmas és brutális filmet készített, mely egy csodálatos színésznőnek is bemutatkozási lehetőséget biztosított.
Ahol egy Nappal több kel fel reggelenként – Iain Softley: K-PAX / A belső bolygó
A New York-i Grand Central Station eléggé nagy és forgalmas ahhoz, hogy ne tűnjön fel, ha valaki egyszerűen a semmiből jelenik meg. Protnak (Kevin Spacey), az ártatlan mosolyú, emberalkatú földönkívülinek mégis sikerül az első percben a rendőrség kezére kerülnie, hamarosan pedig idegszanatóriumba viszik.
