Női sorsok, női tekintetek – Karim Ainouz: A vida invisível / Egy nő láthatatlan élete

Karim Ainouz 2002-es, Madame Sata című debütfilmje egy nyomorból szabadulni próbáló transzvesztita táncos köré öveződik, ami akár egy állásfoglalásként is értelmezhető a társadalom által nem túl frekventált rétegek képviseletében. Ezt a társadalmi elkötelezettséget viszi tovább idei, Cannes-ban Un certain regard-fődíjat nyert legújabb filmje, mely egy női testvérpár évtizedeken átívelő különös viszonyát mutatja be az ’50-es évek férfiak által irányított brazil társadalmában. Mindezt teszi olyan hitelességgel, ahogyan azt kevésszer láthattuk ezelőtt.

Apokalipszis mindörökké – Spike Lee: Da 5 Bloods / Az 5 bajtárs

Spike Lee karrierje kezdete óta szinte ugyanazt csinálja, de mégsem ismételi önmagát: mindig talál új formát vagy műfajt, amin keresztül változatos perspektívából beszélhet-szónokolhat a számára fontos társadalmi-politikai témákról. Ez a fajta kreatív, műfajok közt csapongó alkotói látásmód eredményezett már kevésbé sikerült filmeket is, de az utóbbi években Lee formában van, hisz a Csuklyások – BlacKkKlansman sikere után egy újabb releváns alkotással sikerült jelentkeznie, ezúttal a kalandfilmek és a (vietnámi) háborús filmek műfajára reflektálva. Persze Lee a „kincskeresős” filmek (A Sierra Madre kincse) és a klasszikus „vietnámos” filmek (Apokalipszis most) mellett elsősorban mégiscsak önmagából építkezik.

Öngyilkos szüzek – Deniz Gamze Ergüven: Mustang

Vetítés után alig vártam, hogy hazaérjek lecsekkolni: tényleg Deniz Gamze Ergüven rendezőnő első nagyjátékfilmje a Mustang? És igen, tényleg az, de nem kell megijedni: nagyjából mellőzi az elsőfilmek tipikus hibáit, viszont megtartja azok lendületét és személyes hangvételét.

Népszerűtlen mozi – Pasolini (játék)filmjei

Kétségtelenül szimpatikus állandóan perlekedő, baloldali alakja, aki a marxizmust Szókratésszel azonosítja, és ebből adódóan egyetlen ideológiával sem tudott teljes mértékig azonosulni. Úgy gondolta, hogy a művészet lázadás, és ez nemcsak a műveket jellemzi, hanem a művész életét is. Szinte minden filmjében van valami barbár lázadás a konformizmus ellen, ezért szerethető. Filmjeiben szerzői kézjegyét viseli magán markáns figuráinak megválasztása, történeteinek darabos összeszerelése, gyakran odavetett, remegő kamerája, azaz a filmnyelv egyéni látásmódra törekvő használata.

A katasztrófa értelmezése – Jancsó Miklós-portré 1.

Jancsó Miklós életében a katasztrófa többszörösen meghatározó tényező: már negyvenkét éves, amikor az első szerzői filmjét forgatja; alig fog bele a balos filmek forgatásába, a hetvenes évekre ki kell ábrándulnia; ennek ellenére a nemzetközi filmtörténetben nemzeti klasszikus vált belőle; a „katasztrófa” értelmezésével indul a nyolcvanas években az egyik jelentős stíluskorszakát meghatározó filmje. Jancsó Miklós ma kilencven éves, és még mindig alkot – sőt egész jó filmeket.

Száll a fészek helyére – Miloš Forman: One Flew over the Cuckoo's Nest / Száll a kakukk fészkére, 1975

Ha a díjakat „beseperni” szokás, Miloš Forman a Száll a kakukk fészkére című filmjével nem sepregetett, hanem tartós fészket rakott az öt legfontosabb Oscar-díjnak 1975-ben (legjobb film, rendező, színész, színésznő, és forgatókönyv). A változatos versenytársak (Nashville, Amarcord, Barry Lyndon) között – a filmakadémia zsűrijének döntésétől eltekintve is – Forman filmje 2009-ben is korszerűen lenyűgöző.