Apokalipszis akkoriban – Sam Mendes: 1917
Sam Mendes nagyapai inspirációjú háborús története nem is annyira történet, hanem inkább egy gyönyörű mozgóképes technikai erődemonstráció, ami minden érzékszervünket támadja.
Sam Mendes nagyapai inspirációjú háborús története nem is annyira történet, hanem inkább egy gyönyörű mozgóképes technikai erődemonstráció, ami minden érzékszervünket támadja.
Ne legyenek kétségeink: a „történelmi” címkével ellátott filmalkotások, ahogy régebben is, ma is leginkább a propaganda eszközei, pláne Romániában; elsősorban a szívhez szólnak, nem az észhez. Pont, mint – legalábbis a film szerint – Mária királyné 1919-ben.
A mozgókép propagandaszerepe az első világháborút követően nyilvánvalóvá vált, a legtöbb országban igyekeztek ezt a területet kormányzati irányítás alá vonni. Az erdélyi felvételek a kezdetektől folyamatosan jelen vannak a magyar kiadású filmekben, különböző időpillanatokban különböző hangsúlyokkal, de mindig erős érzelmi töltettel.
Ahogy szinte minden ország teszi, Franciaország is igyekszik megemlékezni az első nagy világégésről és annak következményeiről. A különbség csupán annyi, hogy a franciák ezt a rájuk oly jellemző eleganciával teszik. Így került a vásznakra Pierre Lemaitre népszerű, Goncourt-díjas regényének átdolgozása is.
A legszívszorítóbb emberi drámák még mindig a háborúhoz köthetők, valószínűleg ezért nem tudják a filmrendezők elengedni a világháborús történeteket. François Ozon egy 1932-es filmet, Ernst Lubitsch Broken Lullaby című alkotását dolgozta fel, az eredmény pedig egy szép, de felejthető történet lett a háborút túlélők csillapíthatatlan bűntudatáról.
Az SZFE-n ötödéves Kovács István sikeres rövidfilmjei (Idegen föld, Betonzaj) után tévéfilmet rendezett Köbli Norbert forgatókönyvéből. A Szürke senkik direktorával interjúztunk.
A Szürke senkik egy összességében szórakoztató katyvasz kiváló egyéni teljesítményekkel, de soha igazán össze nem álló történettel.
Brady Corbet bemutatkozása nehezen megfogható, nehezen élvezhető, de ha valaki rá tud hangolódni, az talán díjazni fogja ezt a színtiszta európai művészfilmet.
A világháborúk mindig komoly nyomot hagynak egy nemzet filmtörténetében. A jelenség természetrajza viszonylag jól nyomon követhető mind mennyiségi, mind minőségi változások tekintetében. Sok egyéb aspektusa mellett ez a két legfontosabb tényező ugyanis, amellyel pontosan lekövethető a történelem alakulása, a hadi sikerek és vereségek váltakozása a filmművészet homogén testén. A gazdasági élet statisztikai adatai mellett a művészet az, amely a leghitelesebb mérőeszköze lehet a háborús konjunktúra és dekonjunktúra korszakainak.
Russell Crowe nem csak főszereplőként, de debütáló direktorként is jegyzi új munkáját. Dolgozata ez alapján éppúgy lehet személyes és művészi darab, mint rendezői kihívásokat nem sűrűn tartogató iparosmeló.