Vérben fürdenek a libák – Emir Kusturica: On the Milky Road / Tejben, vajban, szerelemben

Zenére táncoló vándorsólyom, kiömlött tejet ivó kígyó, mennyasszonyi ruhában szaltózó tornászlány, harapós osztrák-magyar óra, disznóvérrel töltött kádban mártózó libák és egy tyúk, aki nem tudja túltenni magát saját tükörképének látványán. A kétszeres Arany Pálma-díjas szerb fenegyerek, Emir Kusturica új filmje, a Tejben, vajban, szerelemben inkább szól a rajongóinak, mint a nagyközönségnek.

Havanna többet érdemelne – Benicio Del Toro, Gaspar Noé et alii: 7 días en La Habana / Havanna, szeretlek

Jelenleg a városfilmek fékezett habzású utóéletének lehetünk szemtanúi olyan turisztikai reklámszkeccsek képében, mint a Párizst, vagy New Yorkot elcsöppenésig szerető félsikerek. Ezek a filmek csupán töredezett formájukban és témájukban hasonlíthatók össze Ruttmann alapművével (vagy esetleg az Ember felvevőgéppel és a Nizzáról jut eszembe egyes aspektusaival). Ezek a filmek – miként a Havanna, szeretlek – nem hiteles kordokumentumok, csak annak szeretnének látszani. Továbbá a Ruttmann által csúcsrajáratott objektivitás sem jellemzi őket, mely a mai napig sokkal jobban működő eszköz lenne egy-egy városimázs megalkotására, mint a turizmust és képeslapiságot felpiszkáló gyermeteg fikciók.

Barkácsolt Balkán-mesék – Emir Kusturica: Zavet / Az ígéret szép szó

Rozsdás kútból előbukkanó periszkóp, düledező fakunyhó, belül limlomokból összetákolt tréfás szerkezetek, önműködő ágy, ami egészen az ablakig repíti ébresztéskor a nagypapát. És közben sodró ritmusú zenére feltartóztathatatlanul száguld egy világoskék Trabant. Mindez egy Isten háta mögötti, összetéveszthetetlenül kelet-európai faluban.

A médiaerőszak láthatatlan módozatai – A romák néhány reprezentációja kapcsán

Az erőszakról sokat beszélnek az emberek a média és a film kapcsán, bár a fogalmat ilyenkor rendkívül leszűkített jelentéstartományra használják: verekedésre, lövöldözésre, vérre, vagyis a „direktben" megmutatott agresszív eseményekre. A különböző törvényi szabályozások miatt a kis karikák már előrejelzik nekünk a képernyőn, illetve a moziműsorban, hogy milyen filmmel fogunk találkozni. Ennek ellenére fel sem merül az emberben, hogy ezeken kívül is lehet erőszakos cselekedeteket látni (például kinek jutna eszébe kiakadni azon, hogy a nőket rendszeresen levetkőztetik, tárgyiasítják a filmekben, amivel folyamatosan újratermelik a férfiuralmat).

Megint csoda – Emir Kusturica: Zivot je cudo / Az élet egy csoda

Első körben: elegem van „az élet szép" tanulságra kifuttatott perem-európa filmekből, női idomostul, sörhabostul, baromfistul, pisztolydurrogásostul. Második körben: Kusturica rendezői gesztusait is betéve tudjuk már, betéve értékeljük is, de hogyan lesz ebből egy újabb film?

Az elítélt és a szép kapitányné esete – Patrice Leconte: La veuve de Saint-Pierre / A sziget foglya

Nem tudom, minek lehetne nevezni Patrice Leconte legújabb opuszát. Újabb kiáltvány a halálbüntetés ellen? Dosztojevszkiji ihletésű morális játszma? Jellegzetes ködben-árnyékban úszó melodráma à la France, némi angol beteges beütéssel? Nos, úgy gondolom, a három verzió többé-kevésbé harmonikus keverékéből áll össze a Saint Pierre-i nyaktiló története.