Az elveszett kolozsvári Bánk bán

Idén ünnepeljük a magyar filmgyártás 120 éves évfordulóját, ebből az alkalomból a Filmtett Egyesület és az Iskola Alapítvány a Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum támogatásával egy különleges filmtörténeti csemegével készült. Büszkén tesszük közzé a Zágoni Bálint kollegánk által készített rövid dokumentumfilmet erről az 1915-ben készült, azóta eltűnt kolozsvári némafilmről.

Székelyudvarhely mozitörténete

1895. december 27., Páris, Boulevard Des Capucines 14, Grand Café indiai terem, 33 néző, egy frankos belépőjegy. Ott és akkor megszületett valami, ami alig pár éven belül világméretű jelenség lett. Elindult és hódított. Székelyudvarhely viszont messze esik Párizstól. Főként 1895. decemberében. A város békés nyugalmát nem zavarta meg ez az esemény.

Egy végzetes tűzvész és Románia legnagyobb filmgyára – A két világháború közötti Kolozsvár filmes életének két jelentős eseménye a korabeli román sajtó tükrében

Kolozsvár filmes életének tekercséből két szakaszt fogunk most kivágni, mindkettő fontos a kincses város két világháború közötti moziéletének szempontjából. Egyrészt szó lesz az Uránia filmszínházat elpusztító tűzvészről, másrészt bemutatjuk a kolozsvári filmgyártás fejlesztésére tett erőfeszítéseket, avagy hogy miként próbálták tíz évvel később a hatóságok felturbózni az itteni filmgyártást.

Palota és könyvtár – A kommunizmus idején Kolozsváron forgatott filmekről

A kommunizmus idején három román film – A tanár úr bukása (Corigența domnului profesor, 1958–1966), a Gaudeamus igitur (1964) és A szeplős (Pistruiatul, 1973) – kültéri forgatásaihoz választották helyszínként Kolozsvárt. Az itt életre kelt történeteken túl a város maga is szereplővé változott, és sokszor vonzóbb is volt a filmben az általa befogadott történeteknél. A képsorok nagyrésze dokumentumfelvételként is értelmezhető: megragadják mindazokat a változásokat, amelyeken a városkép az idők során keresztülment. A filmek cselekménye ugyanis három különböző korszakban játszódik – a két világháború között (A tanár úr bukása), 1944-ben (A szeplős), illetve 1964-ben (a Gaudeamus igitur) –, ám a díszlet- és kellékelemekhez mindhárom esetben hozzátesznek a figyelmet mágikus módon vonzó, csodálatos helyszínek.