„Az élet nehéz, de az embernek mindent át kell élnie. Még a saját halálát is” – Csép Sándor-portré

Csép Sándor a romániai magyar televíziózás egyik „atyja” volt, aki Bodor Pál mellett kezdte a tévés szakmát. Mindig is újságíró szeretett volna lenni, bár papfiúként  teológiát is tanult, majd filozófiát végzett. Nagyratörő, művelt, tájékozott volt, elveihez mindig hűen ragaszkodott, felelősségteljes és céltudatos volt. Mindezek  mellett azonban értelmes és érzelmes volt egyaránt. Ezen tulajdonságai a terepen is megmutatkoztak, megtalálta a hangot a tudóssal, színésszel, íróval éppúgy, mint a piaci kofával, vásárlóval, parasztemberrel. Munkásságával egyértelműen beírta nevét az erdélyi és az egyetemes magyar kultúra történetébe.

Kertész Miksa bátyánk munkamániás élete – 1. rész: az európai tanulóévek

A filmezés jelentette számára az életet. Már-már betegesen kényszeres munkakedvvel ugrott egyik produkcióból a másikba. Udvariasságot hírből sem ismerő maximalizmusával, kiabálásaival, tirádáival sztárok és technikusok százait tartotta félelemben évtizedeken át. De Rettenthetetlen Miksa valódi virtuóz volt: az észrevétlen klasszikus hollywoodi filmnyelv gyakorlójaként is eredeti beállítások és élelmes kameramozgások briliáns kiötlője. És kétségtelenül minden idők egyik legsokoldalúbb rendezője. Utolérhetetlen, fáradhatatlan és kibírhatatlan. 

Legalább Európát… – Beszélgetés Fischer István operatőrrel, rendezővel

Fischer István Legalább Európát… című filmje az első erdélyi magyar játékfilm, amely a diktatúra évei alatt készült. Itthon nem is került bemutatásra több mint harminc évig. Első vetítésére az Alter-Native Rövidfilmfesztiválon, Marosvásárhelyen került sor. A film elkészítése után Németországba menekült rendezővel a film előzményeiről, a forgatásról, a hajdani bukaresti magyar szerkesztőségről, cenzúráról, az oberhauseni fesztiválról, egyszóval egy izgalmas és mozgalmas filmes élet állomásairól beszélgettünk.

Korunk filmje – Korunk 2002/1. – Az erdélyi magyar film

Eleven filmkultúráról csak ott beszélhetünk, ahol létezik az alkotók, befogadók, kritikusok szentháromsága. Erdélyi magyar filmről beszélni nem lehet, amíg nem ír róla senki. Biztos pont a Filmtett, de azért nem rossz, ha más típusú, hosszabb lélegzetű cikkek is megjelennek a témával kapcsolatban. Erre vállalkozott a Korunk szerkesztősége, amikor a folyóirat 2002. januári számát a filmnek szentelte.