Kálvária – Václav Marhoul: Nabarvené ptáče / The Painted Bird / Festett madár

Vaclav Marhoul eposzának nyitányában parasztfiúk egy ártatlan menyétfélét ragadnak el gazdájától, majd meggyújtva kivégzik azt. Már csak e jelenetet is magunk előtt látva nem nehéz elképzelnünk, hogy az utóbbi évek fesztiváljain miért eme film vetítését hagyták el a legtöbben. A festett madár az egyik legnagyobb tabut, a gyermeket érő erőszak ábrázolásáét hágja át. Az „elviselhetetlenül öncélúnak” bélyegzett háborús pikareszk-horror megtekintése mellett azonban számos érv sorakoztatható fel.

Az emberfaj sárkányfog-vetemény – Kim Ki-duk: Human, Space, Time and Human

A koreai film fenegyereke nagyívű – és szokása szerint vériszamos – parabolát rendezett az emberi természetről és a társadalom működéséről. Akinek bírják az idegei (meg a gyomra), nézze meg; mégis az az érzésünk, hogy Kim Ki-duk ezúttal – főként néhány korábbi remeklésének ismeretében – túl sokat markolt és keveset fogott.

Aki tudta, mit rejt Bőrpofa maszkja – Tobe Hooper-portré

Slapstick-komédiával kezdte, allegorikus töltetű hippifilmmel folytatta, ám végül egy emberi bőrből készült maszkot viselő texasi torzszülött vadul berregő láncfűrésze karcolta rá a tavaly elhunyt Tobe Hooper nevét a filmtörténelem halhatatlan nevű rendezőinek tablójára. Bár a karrierjét beindító, 1974-es A texasi láncfűrészes mészárlás zsenialitására sosem sikerült rálicitálnia, ráadásul életműve is igencsak vegyes minőségű filmekből tevődik össze, kétségtelen, hogy máig ő az egyik legmeghatározóbb horrorfilmes ikon.

Ő, a jégcsap – Paul Verhoeven: Elle

Paul Verhoeven új filmje olyan, mint a csípőspaprika. Köhögtet, sajog a szád tőle, mégis imádod. Amikor az utolsó képkocka után kényelmetlen félmosolyra kényszerül az arcod, pontosan tudod, hogy kár lett volna kihagyni.