Érdes élet – Mátyássy Áron: Utolsó idők

Az élet és az egyén nyomorúsága mindig közkedvelt téma volt és lesz a magyar filmrendezők körében (ez az idei Filmszemle felhozatalán is jócskán meglátszik). Elhagyatottság, magány, kiszolgáltatottság – íme néhány szükséges alapadalék a megteremtendő drámai hangulathoz. Ízlés szerint – fokozásként viszont pótolható még bármivel.

Egy gondolat bánt engemet

Meghalni nem is olyan egyszerű, mint ahogy az ember képzelné. Koncepció kell hozzá és producer. Wim Wenders filmkészítésről szóló filmjében, A dolgok állásában meséli el a Producer (akit mellesleg a b-szériás horrorfilmkészítő, Roger Corman alakít) a Rendezőnek, hogy „a halál a legnagyobb sztori, mindjárt a szerelem után". S tényleg. Mindenki tudja, hogy miért tódulnak az emberek a mozikba: hogy lássanak más embereket szeretkezni és meghalni. Hollywood maga alatt vágná el a fát, ha a szereplői csak úgy kimúlnának ágyban, párnák közt (ott a szexcsaták zajlanak).

Az erőszakot is lelövik egyszer?

Ha az erőszakról szeretnék beszélni, akkor minden bizonnyal meg kellene alkotnom az elfojtás esztétikáját, semmiképpen nem freudi értelemben, hanem inkább az elhallgatáshoz, a meg nem történthez, a ki nem beszélthez közel álló kategóriák dimenziójához tartozó, eléggé ingoványos területet kellene körvonalaznom. Minél inkább próbálom behatárolni mindazt, amit erőszaknak nevezhetünk, annál inkább szélesedik a kör, annál nehezebb megközelítenem a meghatározandót, mert bármi erőszaknak tekinthető, ha megfelelő kontextusban értelmezzük.

Egy sima, egy fordított – Gaspar Noé: Irréversible / Visszafordíthatlan

Ígérem, hogy a Noé-film kapcsán megfogalmazódó alternatív kritikám nem a reflexió terén, inkább annak hatására születik (Dobolán Katalin kritikája: Néha nyál és néha vér), azaz nem az előzményekkel szemben, inkább amellett teszek kísérletet egy másik/másfajta elemzésre. Mindez éppen ezért nem vitaindítás, és bár a lényeg túlmutat a konkrét alkotáson, mégis rövid leszek.

Hol laknak a brazil istenek? – Fernando Meirelles–Kátia Lund: Cidade de Deus / Isten városa

Fernando Meirelles és Katia Lund filmje, az Isten városa megdöbbentő alkotás, elsősorban a brutalitása miatt az. Műfajilag a gengszterfilmek hagyományát követi, véres külvárosi harcokról beszél, ahol a farkasok törvénye uralkodik: ennek brazil változata szerint, ha megölöd az ellenséget, nem biztos, hogy a következő pillanatban nem ölnek meg téged is.

A kis nagy történet – Todd Field: In The Bedroom / A hálószobában

Ha most hirtelenjében meg kellene fogalmaznom, mi a bajom az álomgyári termés zömével, hát a nagyzolást mondanám, vagyis azt a trendet, hogy a rendezők és producerek többsége a drámaiságot rendszerint a számok segítségével szeretné elérni. Erős színek, elnagyolt fordulópontok, plafont verő költségvetés, mely összetevők között a hús-vér színészek talán jobb digitális trükkhalmaznak tűnnek.

A véletlen játékai – Michael Haneke filmjei

A szerzői film rajongóinak listáin néhány éve talán már helyet kapott az osztrák rendező, de valószínűleg ritkán került a kedvencek közé. Kényelmetlen, nézőit meghasonult, bizonytalan helyzetbe hozó, nehezen értelmezhető munkáival azonban beírta magát a jelentős fesztiválok állandó résztvevői közé.