Beleszédülni Hitchcockba – Csapón kívül 36.: Vertigo / Szédülés

Hatvan éves a mozgóképes tériszony őspéldája, Hitchcock Vertigója. Tematikai, képi és technikai szempontból egyaránt remekmű, bár megjelenésének évében erről korántsem volt konszenzus, és azóta is viták kereszttüzében áll. Nem csoda ez egy olyan filmmel kapcsolatban, amelyben a mester azt mutatta meg többek közt, hogyan lehet egy nőt levetkőztetni úgy, hogy közben felöltözteted.

Bacon, Warhol és Bertolucci botrányfilmje – Csapón kívül 25.: Bernardo Bertolucci: Ultimo tango a Parigi / Utolsó tangó Párizsban

Az Utolsó tangó Párizsban nemcsak azért aktuális, mert épp 45 éves a film, hanem Harvey Weinstein, Kevin Spacey és a (nem csak) hollywoodi zaklatási botrányok kontextusában is újra el lehet csámcsogni a filmmel kapcsolatos pletykákon, nyilatkozatokon. Persze Bernardo Bertolucci klasszikusnak számító erotikus drámája nem csupán a szereplők későbbi interjúi nyomán vált botrányossá, a maga korában is sok vihart kavart.

Népszerűtlen mozi – Pasolini (játék)filmjei

Kétségtelenül szimpatikus állandóan perlekedő, baloldali alakja, aki a marxizmust Szókratésszel azonosítja, és ebből adódóan egyetlen ideológiával sem tudott teljes mértékig azonosulni. Úgy gondolta, hogy a művészet lázadás, és ez nemcsak a műveket jellemzi, hanem a művész életét is. Szinte minden filmjében van valami barbár lázadás a konformizmus ellen, ezért szerethető. Filmjeiben szerzői kézjegyét viseli magán markáns figuráinak megválasztása, történeteinek darabos összeszerelése, gyakran odavetett, remegő kamerája, azaz a filmnyelv egyéni látásmódra törekvő használata.

A bűn lélektana – Lars von Trier: Nymphomaniac / A nimfomániás: 1. rész

Botrány, sztárgárda, hardcore szex, exploitation-filmeket idézően hatásvadász reklámkampány ide vagy oda, Lars von Trier művészpornója távolról sem meglepő váltás az életművében. Az öt és fél órás rendezői változat cenzúrázott és vágott moziverziójának első fele, A nimfomániás: 1. rész ritka ambiciózus szerzői filmet sejtet.

„Csak élet legyen benne” – Federico Fellini-portré 3.

A Júlia és a szellemek már Fellini ornamentális korszakát előlegezi, melyben az örök archetípusok és a történelmi gyökerek vizsgálatának igénye dominál. A Casanova és főként a Zenekari próba után azonban lassan elérkezik e kivételes rendezői pálya alkonya.