Visszatérés a 237-es szobába – Mike Flanagan: Doctor Sleep / Álom Doktor

Kevés olyan film van, ami annyira átszőtte volna egy-egy műfaj ikonográfiáját, mint Kubrick Ragyogása tette azt a horrorral. A kultikus rendező olyan sokrétegű, újjá- és újjáelemezhető alkotással tette gazdagabbá a műfajt, hogy az azóta eltelt évtizedekben sem vesztett erejéből semmit: még mindig etalonnak számít a zenei megoldásai, a színészek játéka, a megmagyarázhatatlansága és még megannyi más apróság miatt. Most folytatást kaptunk hozzá, ami nem is olyan nagy baj.

Micimackóból végérvényesen felnőttfilmes sztár lett – Marc Forster: Christopher Robin / Barátom, Róbert Gida

Egy éven belül immár másodszorra kerül olyan Micimackó-film a mozikba, amely csupán látszólag, vagy inkább csak a mögé pakolt marketing-kampány szerint szól az egész családnak. A tavalyi Viszlát, Christopher Robin után ugyanis a most premierező Barátom, Róbert Gida is egyértelműen a felnőtt közönséget célozza meg − vagy ha úgy tetszik: a felnőttekben mélyen elnyomott egykori gyerekeket.

Egy szökőár margójára – Juan Antonio Bayona: The Impossible / A lehetetlen

Hogyan újulhat meg és hordozhat többletjelentést egy természeti katasztrófát, illetve az ennek következtében létrejövő személyes vagy kollektív tragédiákat tárgyaló zsánerfilm? Szeretném szeretni A lehetetlent, mint számos más kritikus, de (számomra) lehetetlen: túl biztonságosan játszik, túl kényelmesen befészkelte magát a műfaj komfortzónájába, és úgy tűnik, az elsődleges impressziók mögött, a háttérben nincs egy kiforrott rendezői koncepció.

A tenyészlazac génjeiről… – Lasse Hallström: Salmon Fishing in the Yemen / Lazacfogás Jemenben

A Lazacfogás Jemenben két olyan filmkészítőt hozott össze, akik mindketten vonzódnak a különleges történetekhez: Simon Beaufoy (A Full Monty / Alul semmi és a Slumdog Millionaire / Gettómilliomos forgatókönyvírója) és Lasse Hallström (Chocolat, Casanova, What’s Eating Gilbert Grape) reményfakasztó alkotással örvendezteti meg a nézőket.

(Para)pszichedelia, (kecske)szarral – Grant Heslov: The Men Who Stare at Goats / Kecskebűvölők

Ha egy filmkritikus három nappal az élmény után, írásnak nekiveselkedve már alig emlékszik valamire a filmből, akkor valami baj van, s nem feltétlenül a kritikussal. Márpedig a Kecskebűvölők egy ilyen film. Nem is feltétlenül az a baj, hogy annyira felejthető lenne (pedig de), csak a lila köd foszlik szét túl hamar, amit a hatvanas-hetvenes évek idézgetésével próbál meg létrehozni a rendező.