A 2006-ban indult Éjszaka a múzeumban-trilógia (vélhetően) záródarabjához érkezett, és talán nem sokan fogják követelni a folytatását: ez az ötlet múzeumi tárgy volt a megjelenése idején is, és nem sikerült korszerűsíteni a harmadik próbálkozásra sem.
Valahol a csapások felénél járhatunk, mikor Ramszesz – megelégelve a pap silány próbálkozásait, hogy természetes eseményekként magyarázza a történteket – felakasztatja a fickót. Vajon Ridley Scottnak volt fogalma arról, hogy üt rá vissza ez a jelenet? A rivalizáló férfiak melodrámájává silányított Exodus ugyanis éppen a lényegét veszíti el, ha kizsigerelik belőle a csodát.
Leclerc filmje a szerzői film és a marketing-film között egyensúlyoz, ám legtöbbször az utóbbi tollaival ékeskedik. Több ponton is az egyiptom-mániára bízza a filmet, ami annyiban feltétlenül előnyére válik, hogy a letisztított, szögletes vonalak, a leegyszerűsített háttér és a remek világítás esztétikussá teszik a végeredményt.
