Belvárosi időkapu – A játszma forgatásán jártunk

Verőfényes napsütésben érkezem a nagysikerű A vizsga c. 2011-es kémfilm folytatásának, A játszmának a forgatására a belvárosi Tátra utcába, ahol mindössze egy kordon és pár autó választja a 2020-as évet az 1963-astól. A kordont átlépve már szinte furcsán érzem magam modern öltözékemben, hiszen minden második ember a két lezárt utca közötti, rövid szakaszon annyira korhű ruhákban van, hogy már az tűnik normálisnak. Így forog egy korabeli film a mai Budapesten.

Magyar függetlenfilmes sikerek a Filmstock Nemzetközi Filmfesztiválon – 6. Filmstock Nemzetközi Filmfesztivál – Luton, 2005. június 1-15.

Az idén 6. alkalommal Lutonban megrendezett Filmstock Nemzetközi Filmfesztiválon ismét rendkívül változatos program várta a nézőket. Mint mindig, most is a függetlenfilmesek voltak a legtöbben, és a legnagyobb érdeklődés ismételten a rövidfilmes hétvégét kísérte, amelyen másfél órás összeállításokban versenyeztek a kisfilmek a különböző kategóriákban. Külön öröm volt, hogy idén két kategóriában is magyar győzelem született.