Ezt láttuk a 18. TIFF-en 2. – Akínito potámi / Still River; Tarde para morir joven / Too Late to Die Young; Notti magiche / Magical Nights; What She Said: The Art of Pauline Kael

Színes felhozatal lett a mai: egy nemcsak filmkritikusoknak, de egy filmkritikusról szóló doksi mellett rendesen beindult az idei Vallásóra szekció is már, de Chilébe is elnosztalgiáztathatjuk magunkat. Ezeket a filmeket kell keresni/kerülni a TIFF-en.

Nagy erővel kis felelősség – David F. Sandberg: Shazam!

Ha David S. Sandberg filmjét alávetnénk egy szuperhősfilm-tesztnek, minden bizonnyal átmenne, hiszen minden műfaji kritériumot teljesít az erő elsajátításától a főgonosz legyőzésén át egészen a karakterfejlődésig. Ennek ellenére a moziteremből kifelé jövet már tudjuk, hogy ez a DC-zsánerfilm nem egy epikus, látványközpontú CGI-végtermék, hanem sokkal inkább az a szuperhősfilm, amit tizenkét évesen szerettünk volna látni, de kétszer annyi idősen sem volt feltétlenül rossz döntés beülni rá.

Amikor hasba rúg a múlt – Reisz Gábor: Rossz versek

Az élet még furcsább és még megmagyarázhatatlanabb Reisz Gábor második nagyjátékfilmjében, ami ismét egy szakítás utáni válságban lévő, a kapunyitástól rettegő és a magyar mindennapokba belefásuló harmincas férfiről szól. Bár a felszínen sok az egyezés, a Rossz versek nem tekinthető a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan 2-nek.

Lány a tükörben – Lukas Dhont: Girl / Lány

Számos comig-of-age film vissztérő motívuma a tükör, amiben a serdülőkorban járó főhős elégedetlenül szemléli saját testét. Ezt teszi a Lány című film főszereplője is, annyi különbséggel, hogy ő nem testének egy jobb verzióját szeretné látni, hanem a teljesen ellenkezőjét: fiú helyett lányt. A film számos Cannes-i díj után Lukas Dhont Belgium idei Oscar-jelöltje.

Micimackóból végérvényesen felnőttfilmes sztár lett – Marc Forster: Christopher Robin / Barátom, Róbert Gida

Egy éven belül immár másodszorra kerül olyan Micimackó-film a mozikba, amely csupán látszólag, vagy inkább csak a mögé pakolt marketing-kampány szerint szól az egész családnak. A tavalyi Viszlát, Christopher Robin után ugyanis a most premierező Barátom, Róbert Gida is egyértelműen a felnőtt közönséget célozza meg − vagy ha úgy tetszik: a felnőttekben mélyen elnyomott egykori gyerekeket.

Apa csak egy van, ha van – Szabó István: Apa – Egy hit naplója (1966)

Szabó István második nagyjátékfilmjében, az Apa – Egy hit naplójában saját, frissen fellépő generációjának szemléletét közvetíti a történelmi múltról. A filmet személyesség és líraiság szövi át, illetve az Álmodozások kora után ezzel az alkotásával is közelebb tolja a magyar filmet az Európa-szerte kibontakozó filmes újhullámokhoz.