A Hatalmas kis hazugságok alkotója ismét az elit titkait boncolgatja egy fordulatos krimiben. A Tudhattad volna azonban mentes bármiféle társadalomkritikai attitűdtől, a luxus csinos díszletként feszül egy családi botránnyal egybekötött gyilkossági ügy hátterében.
Hemingway úgy gondolta, hogy „senki sem különálló sziget”, azonban Nuri Bilge Ceylan cannes-i nagydíjas Téli álom című filmjének emberi kapcsolatai láttán ennek ellenkezőjéről győződünk meg. Minden ember egy sziget tehát, gondolhatjuk a 196 perces játékidőnek közel a végén, ráadásul egy olyan sziget, ahol barlanglakásba tuszkoljuk a szeretteink iránti empátiát, a megértést és a feltétel nélküli elfogadást, majd hagyjuk, hogy ráhavazzon.
Bevallom őszintén, hogy tíz-tizenöt nappal ezelőtt nem is hallottam Geoff Moore vagy David Posamentier nevét, de nem hiszem, hogy ezzel teljesen egyedül lennék. A semmiből feltűnt két újonc rendező – akik mindjárt a forgatókönyvet is jegyzik – ráadásul szinte mindent belesűrített első próbálkozásába, ami a kortárs indie-alkotóktól eddig elleshető. A keverék, ha nem is lett kifejezetten rossz, az eredetiségnek csak halvány nyomait hordozza. Ettől persze még lehetne kiváló film is a Működik a kémia, de a történet végén ismét csak az derül ki, hogy a jól összeválogatott klisék egymás után pakolása még nem helyettesíti a rutint.
A cenzúrázatlan humoráról és valósághű szituációiról ismert Judd Apatow úgy gondolta, itt az ideje kedvenc színészeit és családtagjait egy helyre gyűjteni, kezükbe adni emlékezetes veszekedéseik főtémáit, és összeugrasztani őket. Lesz, ami lesz, előbb vagy utóbb nevetni fogunk rajtuk. Utóbb lett.
Melyik rosszabb, a testi vagy a lelki hűtlenség? Az, ha megtettünk valamit, vagy az, ha életünk végéig azon bánkódunk, hogy nem tettük meg, amikor lehetőségünk lett volna? Ezeket a mindörökké aktuális (bár költői) kérdéseket járhatjuk körbe egy iráni rendezőnő szemével, akinek valószínűleg nem volt túl egyszerű pártatlannak maradnia a férfi-nő párharcban – mégis sikerült.
François Ozon filmjei néhány éve folyamatos sikernek örvendenek az európai fesztiválokon és az artmozi-hálózatokban. A francia rendező nem könnyen skatulyázható be. Nemcsak egyes filmjeiben keveri a műfajokat, de az alkotások egymáshoz képest is elég nagy változatosságot mutatnak. A 8 nő című musical-krimi után egy Bergman-szerű drámát készített, amely a képzelet és a valóság határán egyensúlyoz (Homok alatt), ezután a Swimming Pool című thrillerrel lepte meg a nézőket. Az 5x2 című filmjében pedig a Vízcseppek a forró kövön és az új melodráma vonalát követi anélkül, hogy annak folytatása lenne.
