Portré egy szerelem fellángolásáról és bukásáról – Céline Sciamma: Portrait de la jeune fille en feu / Portré a lángoló fiatal lányról
Leszbikus románc ide vagy oda, aki volt már valaha szerelmes, annál Céline Sciamma filmje be fog találni.
Leszbikus románc ide vagy oda, aki volt már valaha szerelmes, annál Céline Sciamma filmje be fog találni.
Donna Tartt bestsellerének sikerén aligha szárnyal majd túl John Crowley adaptációja, amely műgonddal összerakott darab, de nem felejthetetlen.
Wes Anderson nem hazudtolja meg önmagát: bár ezúttal a kalandfilm és a thriller műfajaival kacérkodik, jellegzetes stílusa még mindig a régi.
George Clooney egyre többet vállal rendezőként, de a túl sok szempontnak való megfelelés kényszere nem tesz jót a filmnek.
Megtévesztés, váratlan fordulatok halmozása és a nézői tudattal való folyamatos játék jellemzi Danny Boyle legújabb, Transz című filmjét, mely az utolsó pillanatig újra meg újra elgáncsol, szinte (ahogyan ezt a tendenciózus cím is jelzi) transzba kényszerít, olyannyira, hogy megbillenti az ösztöneinkbe, saját józan gondolkodásunkba vetett hitünket.
A Coen-fivérek neve általában szinonim a színvonalas, ötletes szórakoztatással, legyen az produceri, írói vagy rendezői credit a stáblistán. A Gambit (bocsánat, ha nem használom a kivételesen idétlen magyar címet) azt bizonyítja, hogy nekik is lehet rossz napjuk. Nem valószínű, hogy ennél több időt töltöttek ezzel a forgatókönyvvel.
Lech Majewski Malom és kereszt című filmje egyszerre kísérli meg id. Pieter Bruegel Az út a Kálváriára című festményének fikcionalizált werkfilmjét, tartalmi elemzését és filmes reprodukcióját adni, mindezt teljes sikerrel.
Roger Brown roppant kisnövésű egy méltóságteljes, komoly szándékú férfihoz képest. Csupán 1,68 méter. Helyzetén az sem segít, ha tenyérbemászó arcán szája mosolyra kanyarodik, hiszen akkor leginkább Steve Buscemire hasonlít. Felesége egy fejjel magasabb nála, igényeit pedig anyagi javakkal lehet kielégíteni. Rogernek nincs egyszerű dolga, helyre kell hoznia önbecsülését.
Egyén és intézmény, művész és egyház, fény és sötétség szembenállását dolgozza fel a magyar–görög koprodukcióban készült El Greco. Teszi mindezt azonban olyan mértékű naivitással, amely maximum az első némafilmek korában aratott volna sikert kiszámítható klisékbe oltott giccses heroizmusával.
Lassú visszaszámlálás tíztől nulláig, eközben lepereg szemünk előtt egy fiatal lány kaotikus világa. A hipnózis alanya ezúttal nem (csak) a néző, hanem a főszereplő maga, akinek tudattalanjából történetek, életek, de leginkább halálok kerülnek a tudatos befogadhatóság felszínére.