Filmfesztivál a nappaliban – Beszámoló a 45. Torontói Nemzetközi Filmfesztivál első napjáról

Hivatalosan is elstartolt Észak-Amerika legrangosabb filmfesztiválja, a 45. Torontói Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF). Egy bő hónappal ezelőtt még naivan azt hihettük, hogy a maszkviselős, szigorúan steril körülmények között lefolyó „hazai” TIFF-nél (Transilvania International Film Festival) idén már nem lesz furcsább fesztiválélményünk, de be kell ismerni: tévedtünk. Ugyanis a torontói TIFF a járványügyi helyzet miatt szinte teljes mértékben online platformokra evakuált és ez alapjaiban rengeti meg a filmfesztiválokról kialakult képünket.

Záporozó víz és taps – 18. TIFF-megnyitó; Tudor Giurgiu: Parking

A TIFF ünnepélyes megnyitói a fesztivál első, péntek estéjén rendszerint remek alkalmak arra, hogy a fesztiváligazgató Tudor Giurgiu elsorolja a legújabb statisztikákat, az indított projekteket, a meghívottak lajstromát, amelyek minden évben az előzőhöz képest nagyobbak, rangosabbak, felemelőbbek, ám a pompát rendszerint eső fenyegeti. Idén az ég áldása és a szervezők kiskezében percenként frissített iPhone-ok időjárás-előrejelzője alaposan keresztülhúzták a reményeket.

Cannes 2018, percről percre

A tavalyelőtti és tavalyi gyakorlathoz hasonlóan idén is folyamatosan, élőben tájékoztatjuk a Filmtett olvasóit a Cannes-i Fesztivál napi „viselt dolgairól”. Ez az oldal fog naponta többször is frissülni, tehát érdemes a refresh gomb fölött tartani a kezünket egészen május 20-ig.

A nem szabványos fesztiválmegnyitó – Rajtolt a TIFF 9. kiadása

Tegnaptól 10 napra ismét TIFF-színeket öltött Kolozsvár. A város egyik legrangosabb kulturális eseményévé nőtt Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál megnyitója a bevett szokástól eltérően most a szabad ég alatt, az újraöltöztetett Főtéren zajlott – és ez nem az egyetlen, bevett szokástól való eltérés volt a nyitóünnepségen.