Zsenik, takarásban – Brit költők a filmvásznon II.

A rímfaragókat övező dicsfény az utóbbi fél évszázadban igencsak elhalványult, az igazán jó poéta filmen ma már szinte kuriózumnak számít, mintha természetfeletti erőkkel bíró lénnyel találkozna az ember. Ha pedig egyszerre többüket is egy helyre tereli a sors – legyen bár a helyszín a filmvászon –, az szinte szuperhősök összejövetelének tűnik a modern néző szemében.

Sorsalakítás – Brit költők a filmvásznon I.

A mozgókép láthatóan szabadon bánik a brit költők életrajzával. Az adaptációk ahelyett, hogy a valós események illusztrációi lennének, sokkal szívesebben gondolják újra a poéták sorsát. A 20. század eleje óta a rút rímfaragó sármos szívtipróként tér vissza, a kétes hírű tollforgató sátáni mélységekbe züllik, a beteg és elnyomott költőzseni pedig nyilvánosan vesz elégtételt gonosz vérszívóvá aljasodott pályatársa felett.

Filmadaptáció – Az irodalom és a film végtelen dialógusa

A filmadaptációk kritikai méltatásai többnyire azt vizsgálják, hogy a film hű maradt-e az irodalmi forrásszöveghez. Ez a megközelítés azon a problematikus feltételezésen alapul, hogy az irodalmi szöveg egy tökéletesen egységes, pontosan megfogalmazott, mondhatni „helyes” jelentést közvetít az olvasó felé, melyet a filmkészítő vagy felismer, és hitelesen átültet dolgozatába, vagy erőszakot követ el eme „szent” üzeneten, netalán vissza is él vele – és ennek az eredménye egy silánynak bélyegezhető adaptáció. A probléma ott kezdődik, hogy a kedves olvasónak (aki, ne feledjük, a filmkészítő is) vajon mihez is kellene hűnek lennie? A szöveg által közvetített üzenethez?

Könyv és film között – Adalékok az adaptációk elméletéhez

A film önálló művészet voltának elismerése, úgy tűnik, korántsem oldotta meg a társművészetekhez és legfőképpen az irodalomhoz fűződő ellentmondásos viszonyának problémáját. Borisz Eichenbaum Irodalom és film című írásában a film autonómiáját hangsúlyozandó még a film „tiszteletreméltó ágyasának” nevezte az irodalmat. Mára ez a viszony módosulni látszik, ugyanis gyakori az a nézet, mely szerint a film vált az irodalom „kitartottjává”, nemcsak az előbbi témáinak újra- és újrafeldolgozásával, hanem az irodalmiasság különböző jegyeinek (műfaji, stílusbeli vonások) bevételbeli szempontokat érvényesítő tudatos fel- és kihasználásával.

Különvélemény – Félistenek vagy motyogó idióták?

Philip K. Dick amerikai sci-fi író egyike a Hollywoodban gyakran megfilmesített szerzőknek: hét olyan film és egy televíziós sorozat készült az írásai alapján, amelyekben teljesen biztosan beazonosítható a Dick-történet. Ám az olyan sci-fikben, mint a Mátrix, A 13. emelet, a Mesterséges Intelligencia vagy a párhuzamos világok filmjeiben, mint a Truman Show vagy a Harcosok klubja is felfedezni vélik PKD hatását, amely egyszerűen összefoglalva: futurisztikus elemek és paranoia.

A láthatóvá tett láthatatlan – Deák Krisztina: Jadviga párnája

Bár Deák Krisztina kísérlete önmagában is megcáfolni látszik a kérdést, Závada Pál regényének filmváltozata mégis azt a kínzó problémát feszegeti, hogy vajon megfilmesíthető-e egyáltalán az utóbbi évek egyik legnagyobb magyar könyvsikere? Vagy, ami ugyanaz: nem jelent-e lefokozást, elszegényítést a naplóregény filmnyelvre fordított változata?