Történelmi pornótabló – Csapón kívül 46.: Caligula, 1979

Épp a mai napon született, kicsit több, mint kétezer éve Caius Iulius Caesar Augustus Germanicus, azaz Caligula. És éppen negyven éve, valószínűleg egy ugyanilyen forró augusztusban mutatták be Tinto Brass Caligula című filmjét, melyre enyhe kifejezés lenne az, hogy nagy port kavart, sőt még az is, hogy botrányos. A (szoft) pornónak is beillő erotikus-történelmi film (már ha létezik ilyen műfaj) peres ügyek tucatjait vonta maga után, cenzorok tömegét akasztotta ki. A filmet általában az egyik főszerepet játszó Helen Mirren szavaival szokták leírni: „művészet és genitáliák páratlan találkozása”.

Egy pedofil szürke hétköznapjai – Markus Schleinzer: Michael

A Michael a 10 éves Wolfgang és a 35 éves címszereplő kényszerű együttélésének utolsó 5 hónapját mutatja be – áll a TIFF-es szinopszisban. Csak nehogy valaki azt gondolja, holmi kedves kis vidám családi filmről van szó, megrögzött agglegényről, akinek a nyakába szakadt egy apró vadóc, s nehezen bár, de végül felnő a gyereknevelés feladatához, és szívből megszereti a gyerkőcöt (aki időközben szintén megszelídül). Nem véletlenül került ez a film a Határok nélkül nevű vetítési szekcióba.

Nyomokban Egoyant tartalmaz – Atom Egoyan: Chloe

Öt évvel ezelőtt, amikor Egoyan elkészítette Az igazság fogságában című filmjét, a kritikusok és a „keményvonalas” rajongók megütközve konstatálták, hogy Kanada – Cronenberg mellett – legismertebb és következetesen szerzői filmese a jelek szerint behódolt Hollywoodnak. Akkor persze lehetett egyszeri „botlásként” vagy kitérőként értelmezni a dolgot (Egoyan megmutatta, hogy ilyet is tud), legújabb filmje, a Chloe viszont cáfolni látszik a feltételezést.

Leszbikus létkérdések – Karakterek az L című tévésorozatban

A kanadai-amerikai Showtime Networks a Fiúk a klubból (Queer As Folk, 2000-2005) meleg-sorozat sikerén felbuzdulva 2004-ben látott neki a leszbikus témájú L (The L Word) forgatásának, melynek hat évadából eddig négyet tűzött műsorára Magyarországon a Cool TV. De vajon lesz-e folytatás? És miért éppen egy ismétlő, és nem egy közszolgálati csatorna vállalta fel az L sugárzását?

Lejárt lemez? – Patrice Leconte: Rue des plaisirs / A vágyak utcája

Lehet-e egy szerelmi háromszög tragikus történetét úgy filmre vinni, hogy másfél óra alatt a néző a sztori egyetlen szereplőjével se tudjon azonosulni? A válasz egyszerű: lehet, nézzük meg például A vágyak utcáját. A film a francia rendező, Patrice Leconte legújabb alkotása, amely a „Moulin Rouge”-nak nevezhető témát – a prostituáltak életét – mutatja be, ám ahogyan Baz Luhrmann musicaljének, úgy A vágyak utcájának a cím sejtetése és a témaválasztás ellenére sincs erotikus tartalma. A szerelmi háromszög a prostituáltak társadalmilag lenézett, de itt megérthetőként bemutatott világába helyeződik.

Film és feminizmus találkozása

Egy pillanatra sem állítanám, hogy a filmek a valóság tükörképei, hanem egy adott valóságba, és ebben az esetben a valóságon egy adott történelmi és társadalmi kontextust értek, ágyazott történetek. Nem egy üres légtérben készülnek, ami azt jelenti, hogy magukon viselnek egyfajta ideológiai köpenyeget.

Nőgyűlölő-gyógyászat? – David Cronenberg: Dead Ringers / Két test egy lélek

Kétségkívül, mind a nőgyűlölet, mind a nőgyógyászat meghatározó eleme annak a filmnek, mely írásom alapja: David Cronenberg 1988-ban rendezett Dead Ringers című filmje, amely magyarul Két test egy lélek címmel jelent meg. A nőgyűlölet, valamint a nőgyógyászat mintegy rendezői koncepcióként is felfogható, hiszen Cronenberg maga is így fogalmazott, amikor a filmről kérdezték: a nőgyógyászat gyönyörű metaforája az ész, értelem, valamint a test szétválasztásának.

Ez a fekete zongora… – A női tekintet lehetőségei és a vágy képei Jane Campion Zongoralecke című filmjében

Jane Campion a hagyományos elbeszélőműfaj keretein belül problematizálja a női reprezentáció kérdését olyan közkedvelt, díjnyertes és, szinte populárisnak mondható, nőfilmekben, mint a Janet Frame újzélandi írónő élete által ihletett Angyal az asztalomnál (An Angel At My Table, 1990), a Henry James-regényből készült Egy hölgy arcképe (The Portrait of a Lady, 1996), vagy a saját forgatókönyvére épülő Zongoralecke (The Piano, 1993), amely különösen alkalmas a női tekintet szubverzív lehetőségeinek ábrázolására.

A nő eltűnése – Avagy a filmtörténet a femme fatale szerint

A legenda szerint Georges Méliès szórakoztató szakiparos, illuzionista, nagy fantáziát látott az új mozgóképrögzítő szerkezetben, ezért be is szerzett magának egyet. 1896-ban egy forgalmasabb párizsi utcán fel is állította új készülékét, befűzte a filmtekercset, és elindította a gépet. Bámulta a tömeget, talán már a következő témáján elmélkedett, amikor észrevette, hogy a tekercs lefutott. Műgonddal kivette a tekercset a dobozból, és egy másikat helyezett be, majd folytatta a felvételt ott, ahol abbahagyta. Vagy legalábbis azt hitte. E gesztusával a mozgókép női testre utaltságát és a végzetes nő trópusát egyaránt életre hívta.