Oscar és a rendezőnők

Már csak néhány napra vagyunk tőle, hogy a röviden csak Amerikai Filmakadémiaként aposztrofált, mostanra közel tízezer fős tagságú szervezet átadja a filmes világ leghíresebb díját, az Oscart. A 2021-ben a világméretű járványhelyzet miatt április végére tolt ceremónia idén nem a naptári év szerint kvalifikálta az alkotásokat, azaz a mostani díjakért nem a 2020-ban, hanem a 2020 januárja és a 2021 februárja között bemutatott alkotások indulhattak – a bezárt mozik miatt azok is, amelyeknek a hagyományos premierjét megelőzte egy online premier.

Álom és valóság, avagy Oscar 2017

Már csak néhány nap van hátra Hollywood legnagyobb filmünnepéig, amelynek a közmegegyezés szerint két jelentős esemény formálja majd a kimenetelét: egyik az elnökválasztás, másik az Amerikai Filmakadémia körül történt durva változások összessége. Ennek ellenére akármerre nézünk, mindenütt egy egyértelmű Kaliforniai álom / La La Land-tarolást vár a nép. Erre meg is van minden esély, de azért tegyük hozzá gyorsan, hogy mindkét esemény Oscarra gyakorolt hatása erősen magában hordoz egy jókori kiszámíthatatlansági tényezőt.