Negyedszázada káromkodnak rendületlenül Vincent Vegáék – Csapón kívül 48.: Ponyvaregény / Pulp Fiction, 1994

Ki ne emlékezne a sziporkázó alakításokra és az olyan jelenetekre, mint a hátsó üléses „véletlen gyilkosság”, a fecskendő mellkasba döfése, a lábmasszázsról szóló beszélgetés, a táncjelenet a vintage bárban, vagy a gyilkosságokat bevezető Ezékiel-(ál)idézet? Igen, Quentin Tarantino legkultikusabb kultfilmje 25 éves volt idén októberben. Örülünk, Vincent?

Hosszú búcsú – Clint Eastwood: The Mule / A csempész

Clint Eastwood ismét egy ismert „amerikai sztorit” választott filmje alapanyagául, és sikeresen építette be azt a Gran Torinóból már ismerős önmitológiájába. A végeredmény: a kilencvenedik életéve felé rendületlenül menetelő mester talán legszemélyesebb alkotása.

Sir Oscar-díj – Daniel Day-Lewis portréja

A „világ legjobb színésze”, a „férfi Meryl Streep” – ilyen és ehhez hasonló módon szoktak rá hivatkozni. Daniel Day-Lewis színművészi karrierje – állítása szerint – véget ért, ám ha mégis újra bekopogna a film világába, biztosan jó ajtó előtt fog állni. A kérdés leginkább az, hogy lesz-e, aki pótolja ezt a fajta elszántságot, ilyen minőségi teljesítmény-fedezettel?

Szászszorszörnyek – Szász János filmjeiről

Akár életének egyes évtizedeit is jelképezhetnék Szász János filmjei, aki hatodik nagyjátékfilmjével rukkolt elő idén. A mozgóképei mellett több itthoni és külföldi színpadi rendezést jegyző életmű íve gyorsan rákanyarodott a karcos, darabjaira tört álomképek univerzumából a szinte „akadémikus” letisztultságú pszichologizálásba, a sors elvont drámaiságának ábrázolásába.

A szőkék is szendén kezdték – A 75 éves Halász Judit portréja

Lehet, hogy kiment egy ideje a szendeség a divatból? Halász Judithoz hasonló jelenséggel ugyanis nem igazán találkozik mostanság a néző sem filmen, sem más médiumban. E típus egykori képviselői közé sorolhatjuk még talán Pogány Juditot vagy az erdélyi Széles Annát. Ám mintha az ő fiatalkorukkal együtt ez a nőtípus is eltűnt volna a filmvászonról, ha szabad egyáltalán napjainkban ilyet mondani.

Budapest felett az ég – Gárdos Éva: Budapest Noir

Kondor Vilmos sikerregénye – pontosabban „fekete szériájának” első sikerregénye – valósággal kiáltott a megfilmesítés után. A rejtőzködő író olyasmit tett le a magyar irodalom asztalára, ami egyrészt szinte teljesen hiányzott addig, másrészt írói megformáltságában is kellőképpen erős ahhoz, hogy „beszakítsa az asztalt”. A Gárdos Éva rendezte filmváltozatról ez nem kifejezetten mondható el, de hibái ellenére is korrekt módon felépített, izgalmas, élvezhető munka lett belőle.

Az Y generáció világa – Túri Bálint Márk: No Place Like on the Road / Legjobb úton

Fekete-fehér nyitóképek, halk, kellemes zene, főszereplőnk gitártokkal a hátán, és még egy macska is feltűnik az utcán – nehéz nem gondolni a Llewyn Davis világa c. Cohen-testvérek filmre, és azt gondolni, hogy a Legjobb úton magyar szemszögből mesél egy démonaival küzdő zenészről és sorsáról, azonban ennél azért szerencsére többről van szó.

A zseni bukása – Huszárik Zoltán: Csontváry (1980)

Huszárik Zoltán második és egyben utolsó nagyjátékfilmje az elátkozott filmtervek közé tartozott, de a sok csapás ellenére is elkészült a rendező halála előtt. A Csontváry persze korántsem életrajzi film, inkább egy monumentális, ám kissé széteső mozgóképes ars poetica, amelybe Huszárik minden vívódását igyekezett belesűríteni a nagy művész és a társadalom ellentmondásos kapcsolatáról. A lesújtó kritika végül visszaigazolta félelmeit a kortársak kíméletlen ítéletével kapcsolatban.