Havanna többet érdemelne – Benicio Del Toro, Gaspar Noé et alii: 7 días en La Habana / Havanna, szeretlek

Jelenleg a városfilmek fékezett habzású utóéletének lehetünk szemtanúi olyan turisztikai reklámszkeccsek képében, mint a Párizst, vagy New Yorkot elcsöppenésig szerető félsikerek. Ezek a filmek csupán töredezett formájukban és témájukban hasonlíthatók össze Ruttmann alapművével (vagy esetleg az Ember felvevőgéppel és a Nizzáról jut eszembe egyes aspektusaival). Ezek a filmek – miként a Havanna, szeretlek – nem hiteles kordokumentumok, csak annak szeretnének látszani. Továbbá a Ruttmann által csúcsrajáratott objektivitás sem jellemzi őket, mely a mai napig sokkal jobban működő eszköz lenne egy-egy városimázs megalkotására, mint a turizmust és képeslapiságot felpiszkáló gyermeteg fikciók.

Indie kontra dependie: az új évezred – Az amerikai függetlenfilm története 6.

Ahogy az előző fejezetekben láthattuk, a függetlenfilm fogalma nem csak nehezen meghatározható, de viszonylagos és állandóan változó. Az anyagi függetlenség nem mindig hoz magával korlátlan alkotói szabadságot, az utóbbi pedig megvalósulhat akár stúdiókereteken belül is. S ha egy filmes mind pénzügyileg, mind kreativitásában meg szeretné őrizni szabadságát, komoly terjesztési problémákkal szembesülhet – és ritkán juthat el az ismertségig.

Egy fesztiválszédelgő naplója – Rendkívül szubjektív beszámoló

Miként minden színész számára létezik álomszerep, minden újságíró is vár bizonyos felkérésekre. Olyannak mondjuk, hogy minden sorában szubjektív beszámolót írjon a filmfesztiválok különös világáról, akit ahhoz teljes élete köti. Aztán amikor megérkezik a felkérés, örül, majd egy kicsit még jobban örül, s reméli, hogy nem jön közbe semmi, ami megakadályozhatná a feladat teljesítésében. Nem jön közbe, mondjuk, egy kihagyhatatlanul izgalmas fesztiválmeghívás. Aztán persze mindig közbejön, Dubaiba, Szibériába vagy Montevideóba.