Lebegő koporsó – Pella Kågerman, Hugo Lilja: Aniara

A konvencionális elbeszélések sorából kitérve az Aniara izgalmasan jelentékteleníti el hőseit és egyúttal a természet féktelen igazságát avanzsálja szereplővé. Párhuzamos valóságunk a címadó űrhajó fedélzetéről köszön vissza, vesztegzárra kifejezetten ajánlott.

Gyerekjáték – Jeles András: Angyali üdvözlet (1984)

Jeles András harmadik (bemutatás szerint második) nagyjátékfilmjében nem kortárs társadalmi nihilizmust (A kis Valentino, Álombrigád), hanem lételméleti világdrámát rendezett: a Madách-féle Az ember tragédiáját tízévesekkel ültette vászonra. Ám experimentalizmusán és az álom motívumának felhasználásán nem változtatott, miképpen üzenete komorságán sem.

Szépnek szép, csak ne szólaljon meg – Terrence Malick: Voyage of Time / Az univerzum története

Földöntúli élmény a Földről – önmagában jócskán ellentmondásos vállalkozás, ám Terrence Malick sosem volt a konvenciók embere. Ha próbálunk nem tudomást venni a coelhói mélységekből felbugyogó narrációról és a dinamika meg-megbicsaklásáról, akkor sajátos LSD-tripbe tudnak nyomni a lassan fodrozódó hullámok, tintahalak, hipnotikusan bugyogó lávafolyamok. Az viszont biztos, hogy nem Az univerzum története lesz a biológiaórák új sztárja.

Filmterápia, avagy miként gyógyuljunk filmmel?

A 21. század, úgy tűnik, a terápiák kora: virágzik a pszichoanalízis, a lélekgyógyászat minden formája, a tudományos, az ezoterikus, a spiritualista terápiák számtalan formájával találkozhatunk, a Bach1-virágterápiától a zeneterápiáig, a szisztematikus pszichológiától a vállalati couchingig. Mind arra törekszik, hogy felszínre hozza mindazt, ami még valahol a kliensben,  a páciensben, az alanyban rejlik, és akik igénybe veszik ezeket a szolgáltatásokat – akik anyagi áldozatot hoznak ennek érdekében – remélik, hogy felszínre kerül valami önmagukból, amit még nem vagy csak nagyon hiányosan, felszínesen ismernek, illetve hogy megszabadulnak megannyi kellemetlen, többnyire lelki, életvezetési, szokásbeli nyavalyától.

Hosszúra nyúlt búcsú – Jean-Luc Godard: Adieu au langage / Búcsú a nyelvtől

A filmes 3D technológiával és annak létjogosultságával kapcsolatban az egyik legtöbbször feltett kérdés (illetve kritika), hogy az milyen módon emelhető a rongyrázó speciális effektusok szintjéről ténylegesen a filmnyelvbe. Jean-Luc Godard legújabb – de állítólag utolsó – műve pontosan erre tesz kísérletet, és mivel a legtöbb 3D-s mozi nem elsősorban ezt a problémát igyekszik megoldani, talán tényleg itt az ideje, hogy valaki legalább megfogalmazza a kérdéseket.