Címke: fischer istván

A kisebbségi identitás nyomában – Fischer István határtalan öröksége

2021. július 16. – írta

Tanulmányunkban az erdélyi magyar-zsidó származású dokumentumfilmrendező, Fischer István életéről és pályájáról írunk, amelyben központi elemmé avanzsál a kisebbségi identitások felfedezése és megmutatása. Korábbi tanulmányunkat, a Fischer István rejtett örökségét folytatva ezennel a rendező határtalan örökségéből ragadunk ki egy-egy fejezetet, azon filmjeit vizsgálva, melyek noha már határon túl születtek, mégis tudnak rólunk (is) szólni.

A láttatás mezején – Fischer István rejtett öröksége

2018. január 10. – írta

Fischer István munkássága gazdagon kínálja a lehetőséget történelmi, elméleti és politikai szemléletek konkrét beágyazódásának kutatására. Filmes pályája a 20. század második felének történelmi időszakán keresztül a jelenbe hozza a modernitás minden drámáját és ígéretét, megvalósult, visszafojtott és máig lappangó erőit. Kifejezésre juttatja a fasizmus és a holokauszt okozta traumákat, az ún. „népi demokráciák” gyorsított ütemű modernizációját és bigott cenzúráját, valamint – már napjainkhoz közelebb – a neoliberalizmus piaci etikájának kulturális imperializmusát.

„...magának nagyon bonyolult élete volt!" – Pünkösti Árpád: Egyperces fischerek. A szökött filmes életei

2011. július 14. – írta

A Kolozsvárról kivándorolt Fischer István sziporkázó mesemondó, életútja sem hétköznapi, Pünkösti Árpád Egyperces fischerek. A szökött filmes életei című kötete pedig olvasmányos, megmosolyogtató, elkomorító, átérezhető (ön)életrajz egy olyan emberről, akinek „gerincbizseregtető véleménye van a világról”.

Fischer István film- és könyvbemutató a Minerva-házban

2011. május 24. – írta

Május 26-án, csütörtökön 17 órakor mutatják be Pünkösti Árpád Egyperces fischerek – A szökött filmes életei című, a budapesti Noran Libri kiadónál megjelent könyvét a kolozsvári Minerva-házban. A bemutatót filmvetítés követi.

Legalább Európát… – Beszélgetés Fischer István operatőrrel, rendezővel

2005. január 15. – írta

Fischer István Legalább Európát… című filmje az első erdélyi magyar játékfilm, amely a diktatúra évei alatt készült. Itthon nem is került bemutatásra több mint harminc évig. Első vetítésére az Alter-Native Rövidfilmfesztiválon, Marosvásárhelyen került sor. A film elkészítése után Németországba menekült rendezővel a film előzményeiről, a forgatásról, a hajdani bukaresti magyar szerkesztőségről, cenzúráról, az oberhauseni fesztiválról, egyszóval egy izgalmas és mozgalmas filmes élet állomásairól beszélgettünk.

Friss film és sorozat

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Friss film és sorozat