Ciki (.) (!) (?) Nem ciki. – Věra Chytilová: Sedmikrásky / Százszorszépek (1966)

Miért provokálnak mindig a fiatalok? Valóban mindig meg kell haladni a világot, amelyben egy új nemzedék felnő? Vajon soha nem elég jó egy társadalom? Folyamatos erkölcsi züllésben élünk? Javíthatatlan a világ? Nem kapunk egyértelmű válaszokat az előbbi kérdésekre a cseh újhullám egyetlen nőrendezője, Vera Chytilova Százszorszépek c. filmjében, de megfogalmazhatunk új kérdéseket, amelyek a mindenkori társadalom és a felnövekvő generáció közti feszültségek megértésére, elemzésére irányulhat.

Lebegő koporsó – Pella Kågerman, Hugo Lilja: Aniara

A konvencionális elbeszélések sorából kitérve az Aniara izgalmasan jelentékteleníti el hőseit és egyúttal a természet féktelen igazságát avanzsálja szereplővé. Párhuzamos valóságunk a címadó űrhajó fedélzetéről köszön vissza, vesztegzárra kifejezetten ajánlott.

Népszerűtlen mozi – Pasolini (játék)filmjei

Kétségtelenül szimpatikus állandóan perlekedő, baloldali alakja, aki a marxizmust Szókratésszel azonosítja, és ebből adódóan egyetlen ideológiával sem tudott teljes mértékig azonosulni. Úgy gondolta, hogy a művészet lázadás, és ez nemcsak a műveket jellemzi, hanem a művész életét is. Szinte minden filmjében van valami barbár lázadás a konformizmus ellen, ezért szerethető. Filmjeiben szerzői kézjegyét viseli magán markáns figuráinak megválasztása, történeteinek darabos összeszerelése, gyakran odavetett, remegő kamerája, azaz a filmnyelv egyéni látásmódra törekvő használata.

Halfoga(l)m(a)zás – David Russo: The Immaculate Conception of the Little Dizzle

Az ember azt gondolná, hogy valamirevaló egészestés filmek csak a jó győzelméről, az igazságtalan életről, a hétköznapi vagy nem hétköznapi hősökről szólhatnak. David Russo filmje könyörtelenül szembeköpi ezenfajta elvárásainkat és egy olyan moziba enged betekintést nyerni, ami két lábbal ugrik a ki kényelmes, konvenciókkal teli filmvilágból, egyenesen a vécébe.