A prequel sequelének hajnala – Matt Reeves: Dawn of the Planet of the Apes / A majmok bolygója: Forradalom

A majmok bolygója számomra az egyetlen olyan franchise, amely esetében jogosnak és érdekfeszítőnek tartom, hogy hollywoodi prequellel koronázzák meg. A 2011-ben elkészült, az eredeti film előzményeire épülő történet nagy sikernek örvendett, de lezárása már akkor is kételkedően mutatott a lehetséges folytatás irányába. A narratív időrend szerint elsőnek számító film egy búcsú képsorával zár, ahol Cézár és gazdájának útja véglegesen elválik. Ez egyfajta tudatos szálbontásnak hatott az akkori forgatókönyvírók részéről, majd a retrovírus terjedésével illusztrált végefőcím ezt ugyancsak megerősítette.

Sárkányszív – Dean DeBlois: How To Train Your Dragon 2. / Így neveld a sárkányodat 2.

Dean DeBlois és Chris Sanders sárkány-nevelésügyi mesefilmje az animációs film aranykorát idézte fel 2010-ben, és a tisztes bevétel mellett komplett rajongósereget is kitermelt magának. Frissességét az hozta, hogy leplezetlenül klasszikus mese volt, a posztmodern truvájokat gondosan porciózott történetre és jól megírt karakterekre cserélte. A jól bejáratott recepten a folytatás sem változtat.

Az erő velünk van: Star Wars-filmek – A Csillagok háborúja-sorozat összes darabja

A Csillagok háborúja minden bizonnyal a filmtörténet legsikeresebb franchise-a. A George Lucas által kitalált fantasy-űropera világának legfontosabb eleme a dupla trilógát alkotó hat darab élőszereplős mozifilm, de azonkívül moziba került egy rajzfilm, futott a tévékben pár animációs spin-off-sorozat és különkiadás, készült temérdek videójáték, íródott ki-tudja-hány regényfolyam, képregény és egyéb sztori, ezenkívül meg ott vannak a játékok, öltözködési kiegészítők és csuprok – a hihetetlen mennyiségű nem hivatalos fanfic-ről és paródiáról nem is beszélve. A Disney által nemrég felvásárolt Star Wars-birodalom pedig nemsokára (na jó, leghamarabb 2015 végén) három új mozival bővül majd. Alább a legfontosabb alkotások története röviden, linkekkel.

2014. június 23.

Elemi pókösztön – Marc Webb: The Amazing Spider-Man 2 / A csodálatos Pókember 2.

Évek óta töretlen a képregényfilmeket övező óriási érdeklődés, úgyhogy akár tetszik, akár nem, garantáltan megélünk még jó pár folytatást és rebootot. Még a Marvel Entertainment leggyengébb produkcióinak számító Thor-filmek is olyan sok pénzt termelnek, hogy Michael Cimino is csak nehezen tudná elszórni. Ezek után nem csoda, hogy a Sony is szerette volna minél előbb bebiztosítani a frissen újraindított Pókember-univerzumot egy folytatással. Míg az előző opusz a hangsúlyos eredettörténet mellett csak egy viszonylag gyengébb antagonistát vetett be, az új film ennek tökéletes ellentétét ígérte. Más kérdés, hogy a végeredmény mégsem egészen ezt tükrözi.

Fényérzékeny bocsánatkérés – David Twohy: Riddick

Ha valaki a kilenc évvel ezelőtti bődületes túlkapás fényében szemléli, az új Riddick-film kifejezetten kellemesen szórakoztat – egy darabig. Döccenő és hepe-hupa ugyan akad bőven, de David Twohy harmadik nekifutásra egy fésületlenségében és vérzékeny múltidézésben is bájos, már-már mozi-érett B-filmet gyúrt a Vin Diesel által babusgatott akciófigura köré.

A farkas közbelép – James Mangold: The Wolverine / Farkas

Érdekes kamikaze-akcióba kezdett 2011-ben a Marvel Entertainment, amikor úgy döntött, hogy az egyik legsikeresebb franchise-ukat, az X-Men-szériát egy időre jégre teszik, és egy kvázi-reboottal sávot váltanak. Az X-Men: Az elsők ráadásul elég sikeres lett ahhoz, hogy jövőre már a folytatás érkezzen belőle. Valamit azonban kezdeni kell a parlagon hagyott sorozattal is, amit Mangold filmjével immáron keretbe foglal egy-egy Farkas (Rozsomák!) köré épülő mozi. A baj csak az, hogy az első nem valami jó, ez a mostani pedig zavaróan hibrid alkotás.

Hős, zuhanórepülésben – John Moore: A Good Day to Die Hard / Die Hard - Drágább, mint az életed

Ahogy telik az idő, az akciófilmek sorában kétségkívül sokrétűnek számító Die Hard-franchise egyenes arányban kopaszodik főhősével. Míg azonban John McClane koponyája az idő múlásának engedve búcsúzik lemondóan a hajszálaktól, a sorozatból mintha erőnek erejével tépdesnék ki mindazon összetevőket, amelyekre támaszkodva az utóbbi 25 esztendőben ez a bátor, gunyoros, érző és rettentő sokat vérző New York-i zsaru képes volt percenként elakasztani pár lélegzetet a nézőtéren.

Az írás nem elég – A Bond-filmek adaptáció-hullámai

Ian Fleming 1953-ban írta meg a Casino Royale című első James Bond-regényt, melyet azután minden évben egy újabb kötet követett. A regénysorozat nagyjából egy évtized alatt futott be világméretű karriert, Fleming végül összesen tizenkét regényt és két elbeszéléskötetet jelentett meg a 007-es ügynök főszereplésével (ebből kettő posztumusz jelent meg). A Bond-filmek elvileg a Fleming-regények adaptációnak tekinthetőek, azonban az eredeti műhöz való ragaszkodás erősen változó: egyes filmek már-már túlzottan ragaszkodnak a regényekhez, míg mások a címen kívül semmit sem tartanak meg az eredeti sztoriból.

„A nevem Bond. James Bond.” – Ötvenéves a 007-es ügynök 2.

A 007-es szülőapja egy Ian Lancaster Fleming nevű úriember. Hősének nevét egy amerikai ornitológustól vette kölcsön, akivel Jamaicán találkozott. Fleming szerint „épp erre a rövid, minden romantikát nélkülöző, angolszász és mégis rendkívül férfias névre volt szükségem; így született meg a második James Bond.”