Felhígított tanmese egy CGI-kutyáról – Chris Sanders: The Call of the Wild / A vadon hívó szava

A vadon szava című klasszikus idei filmadaptációja egy kedves és szórakoztató családi mozi lehetett volna ösztönökről, tiszteletről, a természet és az állatok szeretetéről, alkalmat adva a szülőknek néhány „azok a régi szép idők”-típusú mondat elpufogtatására a maradék popcorn mellett. Nosztalgikus időutazás helyett azonban egy Hallmark-kalandfilmek esztétikáját idéző giccsözön zúdul a néző nyakába, melynek során két óráig bámulhatja, ahogy különböző színészek erősen mesterkélt díszletek között egy gigantikus CGI-kutya után szaladgálnak, minden lehetőséget megragadva egy-két jól bevált életbölcsesség megosztására. Jack London mindeközben forog a sírjában, az adaptációból teljesen kihagyott őslakos indiánokkal, és mindenféle sötét északi fickókkal együtt.

Már csak a karosszéria „taxis” – Franck Gastambide: Taxi 5

Van a Taxi 5-ben egy jelenet, amelyben a főszereplőpáros a régi széria Daniel Moralesének legendás fehér Peugeot-jával egy szikláról átugrat egy hajóra, és bár nekik semmi bajuk sem lesz, az autót totálkárosra zúzzák, vagy egyikük szavával élve: kinyírják. A francia suttyóvígjátékok császára, Franck Gastambide ugyanezt teszi a klasszikus franchise-zal.

Mikor már senki sem nevet, akkor is tövig nyomod a gázt – Herendi Gábor: Valami Amerika 3

Sokat elmond a Valami Amerika 3-ról a film egyik jelenete: a három testvér igazi vérbeli debilként befogja a fülét és csukott szemmel az Ingyom-bingyom tálibet nyeríti, miközben két maffiacsapat és a TEK körülöttük aprítja egymást. Valahogy a film is ilyen: tömény ökörködés a rosszabbik fajtából, miközben a fülére szorított kézzel igyekszik nem tudomást venni arról, hogy terhes nőkkel és melegekkel primitív módon viccelődni 2018-ban már kifejezetten kínos.

Lengyel szinkronnal is fogyasztható – Dean Devlin: Geostorm / Űrvihar

Emlékszel, milyen vagány volt, amikor Holnapután jött az ár, és elborította New Yorkot? Na és arra, amikor John Cusack egy limuzinnal menekül az öt évvel ezelőtti világvége elől? Ha szeretnéd megnézni mindezeket a filmjeleneteket megrágva, megemésztve és összeturmixolva egy kis Csillagok közöttel, Gravitációval, Függetlenség napjával, Armageddonnal, A maggal, nyakon öntve globális felmelegedéssel és egy halom sztereotípiával, mindezt megfűszerezve Leonidász királlyal és Hitler titkárnőjével több, mint másfél óra hosszúra nyújtva, most megteheted. Juhéj.

Hagyjuk megfulladni – Seth Gordon: Baywatch

Baywatch, 2017. Két dolog, aminek semmi köze nem kellene legyen egymáshoz. Az eredeti, a tévé „hőskorából” származó sorozat a mai szemmel nézve enyhén nevetséges buta primi-(primitív krimi)történeteivel, és nem titkolt mozgatórugójával, a parton slo-móban futó, széptestű életmentőivel. Komolyan venni ezt az alapanyagot a mai filmes palettán (neadjisten, a mai sorozatok között) nem lehetett, de a készítők „becsületére” legyen mondva, nem is próbálta meg senki a lehetetlent.