Pokoli házibuli – Gaspar Noé: Climax / Eksztázis

Gaspar Noé a sokkolás egyik nagymestere, akinek rendszerint sikerül provokálnia nézőit – és teszi ezt nemcsak vizuálisan, hanem érzelmileg is. Ha visszagondolunk eddigi filmjeire (az Egy mindenki ellentől kezdve a Visszafordíthatatlanon és a Hirtelen az ürességen át a Szerelem 3D-ig), mindegyikben találunk legalább egy olyan jelenetet, ami hatására megfordult a fejünkben, hogy felálljunk a moziszékből.

Filmek, szavak, érzések – 48. Rotterdami Nemzetközi Filmfesztivál (IFFR), 2019. január 23. – február 3.

Miután az előző kiadásokban létrehozták az IFFR-bolygót, majd következő évben megismerkedtünk a bolygó lakóival, az idei fesztivál azt vette közelebbről szemügyre, hogy melyek azok az érzések, amelyek mozgatják őket. Szenvedélyes, lázadó, feszélyezett, boldog, aggódó, hősies, elszánt, bizakodó, izgatott vagy épp eufórikus... A 48. Rotterdami Nemzetközi Filmfesztivál hívószava a Feel volt.

Reprezentálni a reprezentálhatatlant – Rape and revenge narratívák a kortárs európai filmben

Rape and revenge narratívákkal dolgozó filmek az ezredforduló után is jelentős számban születtek – az európai kontinensen is. Az abúzus következtében testi és lelki sérüléseket szenvedő nőkarakterek sorsát a filmek jellegzetes, a valóságtól elemelt formanyelvvel ábrázolják (hangvilág, kompozíciós metódus, mise-en-scene elemek használata), ami a pszichológiai trauma továbbélését és a feldolgozás nehézségét/lehetetlenségét hangsúlyozza.

Havanna többet érdemelne – Benicio Del Toro, Gaspar Noé et alii: 7 días en La Habana / Havanna, szeretlek

Jelenleg a városfilmek fékezett habzású utóéletének lehetünk szemtanúi olyan turisztikai reklámszkeccsek képében, mint a Párizst, vagy New Yorkot elcsöppenésig szerető félsikerek. Ezek a filmek csupán töredezett formájukban és témájukban hasonlíthatók össze Ruttmann alapművével (vagy esetleg az Ember felvevőgéppel és a Nizzáról jut eszembe egyes aspektusaival). Ezek a filmek – miként a Havanna, szeretlek – nem hiteles kordokumentumok, csak annak szeretnének látszani. Továbbá a Ruttmann által csúcsrajáratott objektivitás sem jellemzi őket, mely a mai napig sokkal jobban működő eszköz lenne egy-egy városimázs megalkotására, mint a turizmust és képeslapiságot felpiszkáló gyermeteg fikciók.

Ami sok, az sokk – 62. Cannes-i Filmfesztivál, 2009. május 13–24.

A 62. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál vasárnap este ünnepélyes keretek közt kiosztott díjai ugyanolyan vegyes fogadtatást váltottak ki a sajtó képviselőiből, mint a fesztivál filmjeinek többsége. Az előző 10 nap bővelkedett a meglepetésekben, csakúgy, mint a vitát, döbbenetet és nem egyszer megbotránkozást kiváltó filmekben.

Egy sima, egy fordított – Gaspar Noé: Irréversible / Visszafordíthatlan

Ígérem, hogy a Noé-film kapcsán megfogalmazódó alternatív kritikám nem a reflexió terén, inkább annak hatására születik (Dobolán Katalin kritikája: Néha nyál és néha vér), azaz nem az előzményekkel szemben, inkább amellett teszek kísérletet egy másik/másfajta elemzésre. Mindez éppen ezért nem vitaindítás, és bár a lényeg túlmutat a konkrét alkotáson, mégis rövid leszek.