Az a titkos összetevő… – Bryan Fuller: Hannibal

Egész héten kajáról, mozifilmekről és tévésorozatokról beszéltünk. Kimaradt egy három évadot megért sorozat, amelynek hatása egyértelműen az étel milyenségében rejlik. A Hannibal egyenlőségjelet tesz az étel, a bűn és a művészet fogalma közé.

Buon’ appetito! – Sopranóék és a kaja

Az utánozhatatlan selypítéssel és gesztikulációval rendelkező, nem túl értelmes, de annál élelmesebb algengszter, a füle fölött deresedő Paulie Gualtieri egy adott ponton heherészve megjegyzi: „Úgy tudom, hogy az eszkimóknak ötven szavuk van a hóra. Nekünk ötszáz szavunk van kajára.”

Courtesan au chocolat – Cukrászok a filmekben

Egy jó film minden érzékünknek gyönyörűség; de a legfontosabbnak tartott látás és hallás kivételével a többi érzékszervünkről legtöbb mozi megfelejtkezik. Különösen igaz ez szaglásunkra és ízlelésünkre, aminek az oka teljesen érthetőnek tűnik: illatokat és ízeket a legötletesebb forgalmazó sem biztosít(hat) a filmtekercs mellé. Mégis, egyes filmalkotások túllépnek a konvenciókon, s megpróbálják olyan plasztikusan ábrázolni az e két érzékszervre ható tárgyakat, hogy szinte orrunkban érezzük illatukat, s összefut a nyál a szánkban a látványuktól is. Mindezek közül a legínycsiklandóbbak a cukrászfilmek.

A profi, az amatőr és az ázsiai – Szakácsok filmen

A téli ünnepek bűvkörébe kerülve valahogy mind kicsit hedonistábbakká válunk, hiszen „egy évben egyszer igazán megérdemeljük”, és ez – a gyakran teljesen indokolatlan kényszervásárlás mellett – a kulináris élvezetek kiteljesedésében is megnyilvánul. A gasztrofilmek mindenképp jól passzolnak tehát a karácsonyi-újévi időszakhoz, remek inspirációs forrásként szolgálhatnak: mindannyian megtalálhatjuk azt a filmes szakácsot, akivel a leginkább tudunk azonosulni, és akitől ötleteket meríthetünk. Akár több karakterből is összegyúrhatjuk a kedvencünket: lehet az egy kicsit francia, egy kicsit olasz, egy kicsit patkány, vagy egy kicsit Hannibál is akár. Lássuk hát az alapanyagok sorát!

Az ízlés filmológiája – Jegyzetek a kulinária és a film kapcsolatáról

Az ízlelés és a szaglás – bár mellékérzetnek számít – a vizualitással közvetlen érzéki hatásokat fejez ki. Hasonló azonosulás fedezhető fel a pornográfiában is – nem véletlenül. A különbség leginkább ott ragadható meg, hogy a pornó kizárja az emberi létezés társadalmi, pszichológiai dimenzióit, míg a kulináris érzéki hatása (akár dramaturgiai funkcióival) „felruházhatja” ezekkel a „szereplőt”. „Az ember nem abból él, amit megeszik [...], hanem abból, amit megemészt” – írja a neves 19. századi gasztroesztéta, Brillat-Savarin. A film pedig kihasználja, hogy az ételből kibontsa ezt az érzetet és a gondolatot.