Ha kell, embert is ölök – Till Attila: Tiszta szívvel

A premisszája alapján a Tiszta szívvel lehetne otromba viccelődés is vagy  társadalmi célú hirdetés némi lövöldözéssel. Esetleg azokhoz hasonló nyomorpornó, amik elkergették az embereket a magyar filmek környékéről. Ehelyett végtelenül szórakoztató emberi történet, ami közben úgy vicces, hogy nem kell nevetés közben rosszul éreznünk magunkat, és aminek ha a magyar közönség esélyt szavaz, kedvet kaphat hogy még több magyar filmre adjon ki pénzt a jövőben.

Álomgyári gengszterromantika – Francis Ford Coppola: The Godfather / A Keresztapa

Az Aranypolgárral, a Casablancával, az Elfújta a széllel együtt a legnagyobb amerikai filmek közé szokás sorolni: szinte nincs is olyan lajstrom – legyen az mezei rajongóé vagy tekintélyes szaklapé –, melynek ne állna az élén. A populáris kultúrára gyakorolt hatása gyakorlatilag felbecsülhetetlen. Újra sztárt csinált az elkallódott Marlon Brandóból. Helyreállította a gengszterfilm presztízsét, mindezt nem is „igazi” gengszterfilmként. És ami a legfontosabb: megnyitotta Új-Hollywood kapuit.

„Fikció” és „Valóság” határán – Sergiu Nicolaescu-portré 2.

Tény, hogy Sergiu Nicolaescu több mint 60 filmet rendezett hosszú-hosszú pályája során (egyes források 45 évről beszélnek), több mint 35 filmben pedig színészként is szerepelt. Az az érzésem, kevés olyan rendező van Európában, aki annyit filmezte volna saját magát, mint éppen ő – annak ellenére, hogy nem minden filmnek volt rendezője, amelyben játszott.

Parkolópályán – Taylor Hackford: Parker

A Parker története a Flashlight című Westlake-ponyva alapján szerveződik, s az alkotók meglepően kevés változtatással képesek tálalni az abból levezetett fabulát. Parker egy nevetségesen profi „becsületes tolvaj”, akit egy sikeres rablás után inkább megölnek éppen aktuális társai. Persze nem hal meg, inkább sebtiben bosszút esküszik. Hackford és McLaughlin ezt a sokszor látott sablon-bosszút fejti ki két teljes órában, leginkább csak lenyűgözően inkonzisztens, álmatag, és lusta módon.

Cogan blöffje – Andrew Dominik: Killing Them Softly / Ölni kíméletesen

Sokan dörzsölték tenyerüket arra a hírre, hogy 2008 egyik legjobb filmje, a Jesse James meggyilkolása után újra közös munkával jelentkezik Andrew Dominik és Brad Pitt. A várakozás után azonban elmaradt a robbanás, pedig azonkívül, hogy újabb zavarbaejtő példával gazdagodott a magyar címfordítások egyébként is egyre nívótlanabb gyűjteménye, a Killing Them Softly erősen megosztó film lett. Dominik legújabb munkájában a hard-boiled thriller, a gengszterfilmek és a fekete komédia jegyei keverednek – nem mindig a legszerencsésebb arányokban.