Gengszter úr, a maga szíve sose fáj? – Hoon-jung Park: Night in Paradise / Éjszaka a paradicsomban

Mit tehet egy mozidirektor, ha már második filmjével túlságosan magasra helyezte a lécet? Botorság volna centiről centire megismételni a tökéletes mutatványt – Hoon-jung Park soha nem is próbálkozott ilyesmivel, most viszont visszatért rendezői életműve forrásvidékéhez, a gengszterműfajhoz. Az Éjszaka a paradicsomban ugyan nem nevezhető műremeknek, mégis megigéz a képeiből sugárzó büszke, határozott erő.  

A „problémás” csodanő – Elaine May rendezői életműve

Az amerikai film történelmének kulcsfontosságú időszakában, a hetvenes évek Hollywoodjában mindössze egyetlen nő rendezett a stúdiórendszeren belül. A ma 89. születésnapját ünneplő, komikuslegendából forgatókönyvíróvá és filmrendezővé váló Elaine May ígéretesen induló direktori karrierjét hamar derékba törte minden idők egyik legnagyobb box office bukása. Igazságtalanul kevés saját rendezésből, maroknyi színészi alakításból és megannyi forgatókönyvi hozzájárulásból álló filmes karrierje nemcsak azért érdemes a vizsgálatra, mert sokat elárul arról, milyen kettős mércével néztek/néznek szembe a női rendezők, hanem mert May egyszerre szórakoztató és elborzasztó karakterrajzai az új-hollywoodi korszak legizgalmasabb alkotói közé emelik őt.

Guy Ritchie nem blöfföl – Guy Ritchie: The Gentlemen / Úriemberek

A díler, a firkász és rengeteg zölden füstölgő puskacső – így lehetne röviden jellemezni Guy Ritchie új filmjét, a már címében is tökös Úriembereket. Ebből pedig alighanem mindenki le tudja vonni a konklúziót, miszerint Guy Ritchie hosszú kihagyás után megint visszatért ahhoz a műfajhoz és stílushoz, amiért annak idején rajongótábora megkedvelte. Nagy visszatérése pedig nemcsak olcsó marketingblöff, hanem kőkemény forgatókönyvírói és rendezői profizmus a javából, ugyanis a brit bűnfilmek atyaúristene még mindig elemében van!

Bebalzsamozott gengszterek falat festenek – Martin Scorsese: The Irishman / Az ír

Az 1995-ös Casino után a mozi egyik „fenegyereke” újra a hidegháború utáni Amerika alvilágába nyúl, de a tőle megszokott merészséghez ezúttal egy érett, rezignáltabb hangnem társul. Bár a három és fél óra játékidő emberpróbálónak tűnhet, Robert De Niro ismerős narrátori hangja egyből a hatvanas évekbe repít, a film előrehaladtával pedig egyre kevésbé akarunk visszajönni onnan. Martin Scorsese legújabb filmje összes előző gengeszterfilmjének kollektív emlékezete.

Negyedszázada káromkodnak rendületlenül Vincent Vegáék – Csapón kívül 48.: Ponyvaregény / Pulp Fiction, 1994

Ki ne emlékezne a sziporkázó alakításokra és az olyan jelenetekre, mint a hátsó üléses „véletlen gyilkosság”, a fecskendő mellkasba döfése, a lábmasszázsról szóló beszélgetés, a táncjelenet a vintage bárban, vagy a gyilkosságokat bevezető Ezékiel-(ál)idézet? Igen, Quentin Tarantino legkultikusabb kultfilmje 25 éves volt idén októberben. Örülünk, Vincent?

Ha kell, embert is ölök – Till Attila: Tiszta szívvel

A premisszája alapján a Tiszta szívvel lehetne otromba viccelődés is vagy  társadalmi célú hirdetés némi lövöldözéssel. Esetleg azokhoz hasonló nyomorpornó, amik elkergették az embereket a magyar filmek környékéről. Ehelyett végtelenül szórakoztató emberi történet, ami közben úgy vicces, hogy nem kell nevetés közben rosszul éreznünk magunkat, és aminek ha a magyar közönség esélyt szavaz, kedvet kaphat hogy még több magyar filmre adjon ki pénzt a jövőben.