Március idusa – George Clooney: The Ides of March / A hatalom árnyékában

George Clooney eddig rövidnek mondható rendezői pályája alatt máris megtalálta a számára legkedvesebb témát, és a mérsékelt sikerű Bőrfejek után újból visszakanyarodott a politikához. Ezúttal azonban nem a McCarthy-éra nyomasztó légkörét, vagy a műfajban kimeríthetetlen Watergate-ügyet, hanem a jelen idők politikai csatáit tette terítékre. Ráadásul a nyíltan demokrata Clooney-ban volt annyi kurázsi, hogy a saját táboráról rántson le néhány leplet.

Egy amerikai a pácban – Anton Corbijn: The American / Az amerikai

Az amerikai marketingjével kapcsolatosan minden félrevezető lehet: a címtől a műfajon keresztül egészen a plakátig. Pedig az efféle alkotásoknak az a legnagyobb érdeme, hogy egyáltalán elkészülhetnek; és a filmes élmény mellett még egyet nyújthatnak: azt az örömöt, hogy mi bukkantunk rá a filmre.

A zenekar játszik tovább – Jelentés a Titanicról 1. – 17. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál (Budapest, 2010. április 8–április 18.)

Újra dokkolt a Titanic filmfesztivál: 10 napja alatt a budapesti Uránia, Kino, Toldi és Örökmozgó mozik adnak otthont 130 előadásnak. A világ különböző pontjairól érkezett filmhajók közös jellemzője, hogy a képeket maximális szabadsággal kezelik. A másfél évtizedes filmmustra előzsűrijének ízlésében még alig lehetett csalódni. Annak idején ők „fedezték fel” a magyarok számára Tarantinót, John Woot vagy Park Chan-wookot.

(Para)pszichedelia, (kecske)szarral – Grant Heslov: The Men Who Stare at Goats / Kecskebűvölők

Ha egy filmkritikus három nappal az élmény után, írásnak nekiveselkedve már alig emlékszik valamire a filmből, akkor valami baj van, s nem feltétlenül a kritikussal. Márpedig a Kecskebűvölők egy ilyen film. Nem is feltétlenül az a baj, hogy annyira felejthető lenne (pedig de), csak a lila köd foszlik szét túl hamar, amit a hatvanas-hetvenes évek idézgetésével próbál meg létrehozni a rendező.

Ne feledd a segédpilótát! – Jason Reitman: Up In The Air / Egek ura

Jason Reitman legújabb karakter-mozija újfent stílusos, lendületes és humoros darab: az Egek urában egy szokatlan szerepkörben élő, találékony szemlélettel megáldott, kreatív, ám elköteleződni képtelen figura életébe nyerhetünk bepillantást – bár a történet tanulságai s a filmet záró képsorok inkább merengésre hangolnak.

Says who? Fellini? – 2008 legjobb filmes aranyköpései

Minden év végén megpróbálok felállítani egy kis „kedvenceim voltak az idén” toplistát, csak úgy fejben, csak úgy magamnak – bár évről évre kevesebb olyan film akad, amit egyáltalán rákerülhetne a listára. Az idén a kiéhezett szemek helyett a fülek mindenképpen jóllakhattak: botrányos beköpésekből akadt bőven! Íme a top-csokréta, és igen, Joker megint itt van!

„I am Shiva, the god of death.” – Tony Gilroy: Michael Clayton

Komor hangulat, komoly emberek, feszes helyzetek két órán át. Nyugodt, higgadt tempó, mégis magával ragadó izgalom, mesteri számítás, mely feszült kíváncsiságot szül. Film a harcról, a hitről, az újjászületésről. Harc a létért, az igazságért, a jövőért. Hit az emberekben, az újrakezdésben, a jóban. Újjászületés.

A szürke (?) valóság – George Clooney: Good Night, and Good Luck. / Jó estét, jó szerencsét!

1953. Joseph McCarthy és az ő nevéről elhíresült, Amerika-ellenes tevékenységet vizsgáló bizottság kontra a CBS televíziós társaság See It Now című műsora, azon belül is Edward R. Murrow riporter (David Stratharn) és producertársa, Fred Friendly (George Clooney). Ez a mondat szikárságban és tényszerűségben felveszi a versenyt a szóban forgó filmmel.

Ami Európából látszik – Steven Soderbergh: Ocean's Twelve / Ocean's Twelve – Eggyel nő a tét

Hogyan lehet szeretni tizenkét (plusz egy) kleptomániást? Úgy, hogy adott ponton (szinte) mindent visszaszolgáltatnak, filmünkben a francia impresszionista festményektől egészen a mobiltelefonig. Aztán meg ott az a vagányság, amiből ezek a negyvenes főhősök nem szenvednek hiányt. A végeredményhez hozzátartozik az EU rendőrségének (?) a lejáratása és még n dolog, ami ma Európából látszik, kellőképpen felületesen bemutatva.