Az emlékezet egy kaszabolós horror – Prano Bailey-Bond: Censor / Cenzor

[TIFF 2021 – Telihold] Egy barátom figyelmeztett, mielőtt megnéztem volna a Cenzor című filmet, hogy a horrorként címkézett alkotás olyannyira „elegantly thrilling”, hogy ő belealudt. Igazságtalan lenne ezzel a sommás ítélettel hagyni az olvasókat, én ugyanis nem aludtam bele; az viszont igaz, hogy aki hamisítatlan zsánerfilmet vár, az csalódni fog – de az is, aki a műfaj egyfajta paródiáját, a műfaji klisék kiforgatását reméli a walesi rendezőnő, Prano Bailey-Bond debütnagyjátékfilmjétől.

Az olasz Poe – Dario Argento-portré 2.

1977-re Dario Argento a giallo mellett a horror zsánerében is letett egy megkerülhetetlen alapművet, és négy évtizedes munkássága alapján elmondható, hogy a Mélyvörös és a Sóhajok volt a csúcs, ami után filmjeinek színvonala csökkenni kezdett. A nyolcvanas években még kikerült néhány mestermű a keze alól, az utóbbi két évtizedben viszont kevés vállalható filmet készített.

Az olasz Poe – Dario Argento-portré 1.

Az idén 70 éves Dario Argentót gyakran nevezik az „olasz Hitchcocknak”, pedig filmjeik között legalább annyi a különbség, mint a hasonlóság. A suspense mesterének legendás precizitással optimalizált közönségfilmjeivel szemben Argento önnön pszichéjének legmélyére indul kínzó és kalandos felfedezőútra, rémálomszerű egotripjei így inkább gyermekkori kedvencéhez, E. A. Poe-hoz teszik hasonlatossá.

Besárgult kottalapok – Visszatekintés a giallók zenedramaturgiájára – a Giallo kapcsán

Dario Argento a Giallóval majdnem vegytiszta műfajfilmet igyekezett kikísérletezni a laboratóriumában. Míg a gyilkos fehérítővel mossa tisztára áldozatait, addig az olasz rendező a film minden aspektusára olyan erőltetetten próbálja ráhúzni a műfaj legfőbb ismérveit, hogy a Giallo már inkább filmesztétáknak mint átlagnézőknek készült.

A sárga földig lehordani – Dario Argento: Giallo

Egyszer volt, hol nem volt egy olasz csöppség, a kis Dario, aki addig hallgatta nagynénje rémtörténeteit, míg felnőve ijesztően tehetséges filmrendező lett belőle, és saját forgatókönyvei alapján olyan filmeket készített, mint a Sóhajok, a Mélyvörös, a Kristálytollú madár, vagy A Stendhal szindróma. Aztán Dario megvénült, és másra bízta a történetek megírását. Legközelebb talán a rendezést is másra kellene bízza. Aki nem hiszi, járjon utána!

A gial-ló másik oldala – Dario Argento: La terza madre / The Third Mother / A harmadik anya

Dario Argento nem esett abba a csapdába, amibe idősebb rendezők szoktak, tudniillik hogy világot akarnak váltani. Nem vág bele tehát nagy ívű drámákba és pszichologizáló eposzokba, hanem továbbra is azt teszi, amihez a legjobban ért: szép nőket gyilkoltat meg a vásznon brutális kegyetlenséggel. Kár, hogy ezúttal mégsem a legjobb tudása szerint.