Némafilmes narkózis, hatdolláros paróka alatt – Interjú Guy Maddin filmrendezővel

Ha létezik reinkarnáció, akkor a 54 éves rendező az 1920-as években ki nem teljesedett filmkészítő újjászületése lehet. Igazi csodabogár, aki a 20-as évek némafilmjének stílusában, sőt gyakran szó szerint annak eszközeivel, ősrégi kamerával készíti álomszerű, egyszerre humoros és melankolikus filmjeit. A The Saddest Music in the World, a My Winnipeg, és a Dracula: Pages from a Virgin’s Diary alkotójával a Berlinalén beszéltünk.

Autobiografikus vízió egy városról – Guy Maddin: My Winnipeg / Az én Winnipegem

Bár Az én Winnipegem-et idén a TIFF dokfilmes szekciójában mutatták be, a legutóbbi Maddin-delíriumra a dokumentarista jelző illik a legkevésbé, és a filmszerűség (a filmes textúra értelmében) a leginkább. A címbeli Winnipeg az egyetlen biztos valóságreferencia, minden más, ami a főcím után következik, az egyes szám első személyű névmásról és a birtokos viszonyról szól.