Guy Ritchie nem blöfföl – Guy Ritchie: The Gentlemen / Úriemberek

A díler, a firkász és rengeteg zölden füstölgő puskacső – így lehetne röviden jellemezni Guy Ritchie új filmjét, a már címében is tökös Úriembereket. Ebből pedig alighanem mindenki le tudja vonni a konklúziót, miszerint Guy Ritchie hosszú kihagyás után megint visszatért ahhoz a műfajhoz és stílushoz, amiért annak idején rajongótábora megkedvelte. Nagy visszatérése pedig nemcsak olcsó marketingblöff, hanem kőkemény forgatókönyvírói és rendezői profizmus a javából, ugyanis a brit bűnfilmek atyaúristene még mindig elemében van!

A Moriarty-paradoxon – Guy Ritchie: Sherlock Holmes: A Game of Shadows / Sherlock Holmes: Árnyjáték

Amikor az első Guy Ritchie-féle Sherlock Holmes megtekintése után felálltam a moziszékből, szemernyi kétségem nem volt afelől, hogy hamarosan érkezik a folytatás. Most, hogy túlvagyok a másodikon, biztosra veszem, hogy egy új franchise, a viktoriánus James Bond-sorozat született. A kérdés csak az, milyen nyomon indulhat el talán minden idők leghíresebb mesterdetektívje.

Nevem Holmes. Sherlock Holmes. – Guy Ritchie: Sherlock Holmes

Sir Arthur Conan Doyle teremtménye, a mesterdetektív Sherlock Holmes a modern tömegkultúra egyik legnagyobb karriert befutott figurája – nem csak abban az értelemben, hogy a klasszikus krimiirodalom ikonikus hőseként páratlan népszerűségre tett szert, hanem a karakter utóéletét, a Holmes-mítosz más művekben és műfajokban való megjelenését, továbbélését tekintve is.

Londoni gengszterritmusok – Guy Ritchie: RocknRolla / Spíler

Ingatlanbizniszben utazó gengszterek, a nagy számok bűvöletében élő, gyönyörű könyvelőnő, egy Abramovics-szerű orosz milliárdos, meg a londoni alvilág néhány szerencsétlen lúzere egymásba és néhány komoly akcióba gabalyodik. Guy Ritchie végre újra odatette magát, talán picit keményebben is, mint eddig, a soundtrack pedig a filmtől függetlenül mindenkinek kötelező.

Őfelsége jóvoltából – Roger Donaldson: The Bank Job / Banki meló

Amikor pár évvel ezelőtt Guy Ritchie bankot robbantott két, azóta kultuszmozivá vált gengszterfilmjével (Ravasz..., Blöff), nem gondoltam, hogy akkora űrt hagy maga után, hogy saját maga is képtelen lesz kitölteni azt (a Revolver című szomorú próbálkozásra gondolok). A „brit balfék bűnözők”-vonal méltó utódja csak most került ki egy ausztrál rendező kezei közül.

Az európai rezervátum 2/1. – Nyugat-európai rendezők az álomgyárban

Ha Amerika a népek, akkor Hollywood a rendezők olvasztótégelye. Van, akit a becsvágy, a szűkebb hazájában tapasztalt érdektelenség hajt az álomgyár felé, és olyan is van, akit a diktatúrák, totalitárius rendszerek, világháborúk űztek a béke és alkotói szabadság földjére. Voltaképpen mindegy: néhány év, és Hollywood bedarálja a friss energiákkal érkező reménységeket, s az embert (tehetséget) próbára tevő gépezetben csak kevesen maradnak talpon, azaz őrzik meg sajátos hangvételüket. A közönségsikernek és filmnek ugyanis ára van, és ezt a legtöbben kénytelen-kelletlen meg is fizetik. Összeállításunk első részében a Nyugat-Európából érkező rendezőket vettük górcső alá.

Molto vivace – “If the milk turns out to be sour, I ain’t the kind of pussy to eat it.” – László Noémi mozija

Nick, a görög vérbeli alkusz. Papírmasé korinthoszi oszloptól áttetsző piros telefonon keresztül féltonnányi elsőrangú vadkenderig bármit szállít. Végszükség esetén nyúlánk, elrettentően ósdi vadászfegyverrel is szolgál, amin ha egyszer túladott, rajta azt többé senki ne keresse. Mert Nick, a görög vérbeli alkusz. Lassított felvételre, szélesvásznú merevportréra mégsem futja neki, mivelhogy nem ő a Ravasz és nem ő az Agy.