Mi bújhatott meg a huszonéves lányok fejében, akiket Charles Manson brutális gyilkosságokra vett rá? Az Amerikai pszicho rendezőjének új filmje, a Charlie Says összetett válaszokat ad a kellemetlen kérdésekre.
Cannes-ba csak versenyen kívül engedték be, de így is hatalmas vihart kavart a 7 évre kitiltott rendező visszatérése. Trier pokoli víziója a gonoszról pimasz, provokatív és a nézhetetlenségig kegyetlen, ugyanakkor vitathatatlanul nem mindennapi művészi teljesítmény.
A Berlinben bemutatott Genezisben a traumát átélt hősök megtalálják az újrakezdés lehetőségeit.
Ha létezik easternes elemeket is felvillantó noir/expresszionista kamaradráma, akkor A hentes, a kurva és a félszemű erre a példa. Szász János leporolta a két világháború közötti időszak egyik leghírhedtebb magyarországi bűnügyét, és egy izgalmas, bár inkább stiláris-formanyelvi szempontból érdekes alkotást készített belőle.
Mike van Diem 1997-es rendezése számos díjat bezsebelt a rákövetkező években, és lényegében a jóslatok ellenére kapta az idegen nyelvű filmnek járó Oscart is 1998 elején, amikor a nem-angolszász kategóriában minden kritikus Caroline Link A csenden túl (Jenseits der Stille) című munkájának előlegezte meg az aranyszobrot. Az Amerikai Filmakadémia ízlésének és esztétikai elvárásainak tudatában így utólag egyértelmű a Karakter győzelme, ugyanis ennél hollywoodiasabban művészkedő európai filmet ritkán látni.
Érthetetlen, hogy Kenneth Branagh miért akarta újra elővenni Agatha Christie klasszikus krimijét, mert az hótziher, hogy semmi újraértelmezési szándék nincs a Gyilkosság az Orient expresszen legújabb feldolgozásában.
Mi történik, ha egy forgatókönyvíró a kezdeti sikerek után egyből rendező is akar lenni? A „sokat markol, keveset fog” fantázianevű gyakorlatot ezúttal bemutatja: az Oscar-jelölt Taylor Sheridan, asszisztál hozzá: Jeremy Renner, mint hó-cowboy, Elisabeth Olsen, mint zöldfülű FBI-ügynök, a wyomingi fagyos puszta és egy nagy-nagy adag jeges szívfájdalom.
Hamarosan folytatódik a 90-es évek és a tévétörténet legrémisztőbb, legtitokzatosabb jelensége, a Twin Peaks – 25 év (és egy kicsi) után, ahogy Laura Palmer visszafelé mormogva megjósolta 1991. június 10-én. Amíg hétfő este megszólal a vészjóslóan nyugodt főcímzene a fehér hasú ökörszemmel (vagy talán rigó az?), íme 13 darab apróság, amit lehet, hogy nem tudtál a sorozatról.
Nemrég ért véget az HBO legújabb sikersorozata, a Hatalmas kis hazugságok (Big Little Lies). A Reese Witherspoon, Nicole Kidman, Shailene Woodley, Zoë Kravitz és Laura Dern nevével fémjelzett, hétrészes minisorozat a rendezés, a forgatókönyv és színészi alakítások miatt is olyannyira kötelező, mint 2014-ben A törvény nevében (True Detective) első évada volt.
Az a fajta horrorfilm ez, amelynek az előzetesétől jobban rezegni kezd rajtunk a gatya, mint a moziban eltöltött másfél óra alatt, bár vannak kiemelkedő pillanatai. A skizofréniából merített alapötlet a műfaj ínyencségei közé tartozhatna, ha a kifejtés kevésbé lenne klisétől áztatott, és nem maradt volna hézagok tömege megválaszolatlanul a film végére.
