Fogel egy meggyilkolt újságíró ügyét szélesítve derít fényt a szaúd-arábiai monarchia kiber-uralmára, ahol a közösségi háló bármikor politikai fegyverré alakítható, s így a film nézése közben saját biztonságunkat is megkérdőjelezzük.
Az HBO nyári sikersorozatában nagyon gazdag emberek nyaralnak nagyon szép helyen, és már az első rész elején tudjuk, hogy valaki nagyon nem éli túl a kirándulást. Mike White azonban nem a gyilkosságot állítja a középpontba, hanem azt a jól ismert alapvetést, hogy nem minden arany, ami fénylik.
Kate Winslet gyásszal küzdő nyomozónőjének története csak a felszínen koncentrál a rejtélyes gyilkossági ügyre, valójában a meg nem oldott magánéleti problémák ólomsúlyáról szól.
A kivégzőosztag egyrészt szomorú látlelet napjaink kémjátszmáiról, másrészt egy színvonalasan kivitelezett és alapos oknyomozó dokumentumfilm egy tökéletes gyilkosságról.
Kontinenseken átívelő történetét izgalmas puzzle-ként kirakó filmjében Dominik Mollt, a Harry csak jót akar és a Lemming rendezőjét az érdekli, hogy milyen fizikai és erkölcsi határokon viszi át az embert a szeretetéhség.
Mindig van valami hátborzongató abban, amikor egy valódi, megtörtént eseményt dolgoznak át filmre, különösen, ha az egy gyilkossági ügy és/vagy a történet egyes szereplői máig is élnek (ha meg nem haltak). Az ilyen filmek megnézését követően szinte önkéntelenül nyúlunk a billentyűzet után, és szinte kényszeresen irkáljuk be a szereplők nevét a Google-keresőbe még a stáblista alatt, hogy leleplezzük valódi külsejüket és összehasonlítsuk azt az őket megformáló színészekével, számba vegyük a hitelt érdemlő és fiktív elemeket, elolvassuk a korabeli híradásokat és összeesküvés-elméleteket, és kinyomozzuk a főhősök utóéletét stb. – ki-ki vérmérséklete szerint.
Izgalmas korszak, ígéretes nyersanyag és illusztris szereplőgárda a klisék rengetegében, avagy amikor minden adva van egy remekműhöz, de a remekmű mégsem adja magát.
Mi bújhatott meg a huszonéves lányok fejében, akiket Charles Manson brutális gyilkosságokra vett rá? Az Amerikai pszicho rendezőjének új filmje, a Charlie Says összetett válaszokat ad a kellemetlen kérdésekre.
Cannes-ba csak versenyen kívül engedték be, de így is hatalmas vihart kavart a 7 évre kitiltott rendező visszatérése. Trier pokoli víziója a gonoszról pimasz, provokatív és a nézhetetlenségig kegyetlen, ugyanakkor vitathatatlanul nem mindennapi művészi teljesítmény.
A Berlinben bemutatott Genezisben a traumát átélt hősök megtalálják az újrakezdés lehetőségeit.
