Fedél nélkül – Louis-Julien Petit: Les invisibles / A láthatatlanok

A budapesti távmozikban debütált az utóbbi évek egyik legnépszerűbb francia vígjátéka, ami megérdemelné, hogy a magyar mozikban is az Életrevalókhoz hasonló nézettséget érjen el. A láthatatlanokat érzékenyítő tanórákon lehetne vetíteni, de nem azért, mert oktató hangnemben értekezne a hajléktalankérdésről, hanem mert megmutatja azt, amit a társadalom gyakran elfelejt: hogy ők ugyanolyan emberek, mint mi.

Több, mint bűnös élvezet – Jason Eisener: Hobo with a Shotgun

Valamikor az új évezred hajnalán mutatkozott meg teljes vértezetében az a posztmodern áramlat, amely viszonylagos stiláris hűséggel, mégis csúfondáros modorban, sokszor önreflexív eszközökkel imitálja az exploitation-beszédmódot, napjainkban pedig a grindhouse-film éli kisebb reneszánszát. Robert Rodriguez Machetéhez hasonlóan Jason Eisener nosztalgikus mészárszéke is kamu-trailerként szökkent szárba, csak ebben a rendező geronto-western elemeket kever pavlovi ingereket kiváltó splatter-esztétikával – és persze a trend védjegyének számító játékos irónia sem marad el.

„A föl-föl­do­bott kő” – Incze Ág­nes: Ran­de­vú

A kisebb balesetet szenvedett Norbitól a kolontos, hajléktalan nő elcsen néhány tárgyat, köztük az útlevelét. Rózsika a sánta lovagtól pár falatot tulajdonít el, ő pedig Rózsikát üti le, rabolja ki. Norbi, a vagány motoros gyerek egy egész nap keresi birkatürelemmel az útlevelét három furcsa nő társaságában. Miután meglelik a sánta lovagot, ő a számára legtermészetesebbnek tűnő módon egy ötezresért visszavásárolja tőle az útlevelét. Az pedig idéz neki Ady Föl-földobott kőjéből, de hiába.

A filmmágus rendező csodái – Kim Ki-duk: Bin-jip – Lopakodó lelkek

Heidegger arra tanít bennünket, hogy az életbe való kíméletlen belevetettségünk ellenére mégis volna mód arra, hogy költőien „lakozzon” az ember, hogy ne vétse el az egzisztenciáját, hogy a dolgokat nem csak önmaga felé fordítva, a környezetével való viszonyban éljen. A főszereplő mintha ennek találná meg egy ironikus-poétikus módját.

Olcsó közhelyek luxuskivitelben – Ragályi Elemér: Csudafilm

Amikor az Apám beájulna című magyar filmet Krétán forgatták, a producer Kálomista Gábor egy, a hegytetején lévő hotelra bökött, mondván, évek óta ott nyaral a családjával, s milyen jó lenne, ha ott is készítenének majdan egy filmet. Nagyjából így született meg a Csudafilm ötlete, néhányan a stábból ugyanis megjegyezték a kijelentést, s egy évvel később már el is készült a helyszínen egy újabb magyar közönségfilm.

Sokkoló anyag lesz? – Mennyit bír a celluloid? Filmszemle és tudományos konferencia – Budapesti Módszertani Szociális Központ, 2004. február 26-27.

A Palantír Film Vizuális Antropológiai Alapítvány és az Anthropolis Antropológiai Közhasznú Egyesület szervezésében életre hívott filmszemle és tudományos konferencia azzal a céllal jött létre, hogy bemutassa a hajléktalan emberek média-reprezentációját, és beszélgetést kezdeményezzen róla. Kulturális antropológusok, szociális munkások, szociológusok, filmrendezők beszélgettek két napon keresztül árról, hogy „Mennyit bír a celluloid?".