Adaptálódás – Miloš Forman-napló III.
A két éve elhunyt cseh rendező életművét felelevenítő szubjektív portrésorozat harmadik része.
Címke: hetvenes évek
Erózió – Dárday István–Szalai Györgyi: Filmregény – Három nővér (1977)
A leghosszabb magyar film jelzőjével Tarr Béla Sátántangója büszkélkedhet. De kevesen tudják, hogy Tarr a dobogó második (sokáig vezető) helyét elfoglaló, négy és fél órás Filmregénynek a rendezőasszisztense volt, míg állandó alkotótársa, Hranitzky Ágnes a vágója. De vajon mennyire nézhető a Filmregény? Mit adhat manapság a Budapesti Iskola improvizált, beszélő fejes doku-játékfilmje? Aki beleveti magát, nehéz filmet kap, de cserébe hitelesen átélheti a pangás éveinek (1964-1982) legkisebb rezdüléseit is. A Filmregény ugyanis igazi történelmi forrás, a ’70-es évek elbeszélése.
Maffiózók magassarkúban – Andrea Berloff: The Kitchen / A bűn királynői
A bűn királynői érdekes feltevése ellenére filmként kudarcba fullad, mert Scorsese maffiafilmjeit próbálja lekoppintani ahelyett, hogy egy újszerű női perspektívát mutatna.
Énekes Frédi és a rettenetes emberek – Bryan Singer, Dexter Fletcher: Bohemian Rhapsody / Bohém rapszódia
A túlélő, máig aktív Queen-tagok (főleg Brian May) által kezdeményezett film eléggé mátyáskirályosra sikeredett: jó is, meg nem is, Freddie-ről is szól, meg nem is, koncertfilm is, meg életrajzi is, unalmas is, meg nem is.
Transzfilmánia 15. – The Deuce / Fülledt utcák; Molly's Game / Elit játszma
Nem indult rosszul az év az Elit játszmával (Molly's Game), de melléje valami gagyi film helyett inkább tévésorozatot ajánlunk. Nem is akármilyent.
Amcsi gyártmány – Doug Liman: American Made / Barry Seal: A beszállító
Akik spórolni szeretnének a mozijegyen (és a hollywoodi kasszákat elnézve egyre többen vannak), azok igazán kezet csókolhatnának az amerikai filmek előzeteseit készítő vágóknak. Ezek a trailerhuszárok hodorozás nélkül spoilerezik le a filmeket, úgy, hogy még felháborodni sincs időnk. Ilyen „elspoilerezett” film a Barry Seal is.
Temetetlen múlt – A nosztalgia és a film
„Azért kár, hogy a régi jó dolgokból, nem maradt semmi” – mondja a chipsreklámban a bácsi. „Dehogynem” – mondjuk mi. Elég megnézni pár nosztalgikus filmet, a múlt ott él bennük, és élni is fog. Így vagy úgy.
A szabadság trambulinján rézsútosan lát – Richard Linklater: Everybody Wants Some!!
Richard Linklater sosem formálta rendezői megoldásait önismétlő védjegyekké. Ehelyett olyan kvázi-sorozatokat alkot, amelyek ezer szállal kötődnek előzményeikhez, miközben markánsan önállóak. Ezzel együtt vált a Sráckor (Boyhood) kiugró sikerét követően kapós márkanévvé a Paramount számára, s készíthette el a kultikus státuszú Tökéletlen idők (Dazed and Confused) spirituális folytatását. Az Everybody Wants Some!! a korlátlan szabadságérzet kiváltságos, felemelő pillanataihoz idézett, eklektikus dicshimnusz.
Az intimitás határai – Thomas Vinterberg: Kollektivet / The Commune / A kommuna
„Egy nagy házban elveszítjük egymást” – hangzik Erik, a középkorú egyetemi tanár szájából a jóslatszerű kijelentés, ami egyértelmű irányba fordítja a cselekményt. Thomas Vinterberg új filmje azonban mégsem elsősorban az eltávolodásról szól, hanem azt feszegeti, hogy hol húzódnak és milyen erősek az intimitás határai.
Impotens nosztalgiapornó király gitárszólókkal – Scorsese-Jagger-Winter-Cohen: Vinyl / Bakelit
A Bakelit első évada olyan, mintha A Wall Street farkasa zeneiparra kalibrált fogatlan verziója lenne az azt nagyszerűvé tevő kritikus hangvétel nélkül.
