Erózió – Dárday István–Szalai Györgyi: Filmregény – Három nővér (1977)

A leghosszabb magyar film jelzőjével Tarr Béla Sátántangója büszkélkedhet. De kevesen tudják, hogy Tarr a dobogó második (sokáig vezető) helyét elfoglaló, négy és fél órás Filmregénynek a rendezőasszisztense volt, míg állandó alkotótársa, Hranitzky Ágnes a vágója. De vajon mennyire nézhető a Filmregény? Mit adhat manapság a Budapesti Iskola improvizált, beszélő fejes doku-játékfilmje? Aki beleveti magát, nehéz filmet kap, de cserébe hitelesen átélheti a pangás éveinek (1964-1982) legkisebb rezdüléseit is. A Filmregény ugyanis igazi történelmi forrás, a ’70-es évek elbeszélése.

Temetetlen múlt – A nosztalgia és a film

„Azért kár, hogy a régi jó dolgokból, nem maradt semmi” – mondja a chipsreklámban a bácsi. „Dehogynem” – mondjuk mi. Elég megnézni pár nosztalgikus filmet, a múlt ott él bennük, és élni is fog. Így vagy úgy.

A szabadság trambulinján rézsútosan lát – Richard Linklater: Everybody Wants Some!!

Richard Linklater sosem formálta rendezői megoldásait önismétlő védjegyekké. Ehelyett olyan kvázi-sorozatokat alkot, amelyek ezer szállal kötődnek előzményeikhez, miközben markánsan önállóak. Ezzel együtt vált a Sráckor (Boyhood) kiugró sikerét követően kapós márkanévvé a Paramount számára, s készíthette el a kultikus státuszú Tökéletlen idők (Dazed and Confused) spirituális folytatását. Az Everybody Wants Some!! a korlátlan szabadságérzet kiváltságos, felemelő pillanataihoz idézett, eklektikus dicshimnusz.

Az intimitás határai – Thomas Vinterberg: Kollektivet / The Commune / A kommuna

„Egy nagy házban elveszítjük egymást” – hangzik Erik, a középkorú egyetemi tanár szájából a jóslatszerű kijelentés, ami egyértelmű irányba fordítja a cselekményt. Thomas Vinterberg új filmje azonban mégsem elsősorban az eltávolodásról szól, hanem azt feszegeti, hogy hol húzódnak és milyen erősek az intimitás határai.