Leszboszi Thelma és Louise – Todd Haynes: Carol

Cannes-ban versenyzett, öt Golden Globe- és hat Oscar-jelölést kapott, de a Carolról már most kijelenthető, hogy aluldíjazzák. Cannes-ban csak Rooney Mara nyert (megosztva), Arany Glóbuszt egyet sem kapott, és nem jelölték se legjobb filmnek, se a legjobb rendezés kategóriájában, pedig a díjakat sem sajnálnám tőle.

Egy meg egy, az semmi – Peter Greenaway: Eisenstein in Guanajuato / Eisenstein Mexikóban

Greenaway 2007-es Éjjeli őrjárat (Nightwatching) című rendhagyó Rembrandt-filmportréjában a festő kultikus képéből épített fel egy egész művészportrét, miközben képrejtvényt is feladott nézőinek azzal az intéssel, hogy korunk vizuális szennyezésében érdemes újra a képek mögé látni. A barokkmániás angol rendező új víziója hasonló képlettel kecsegtet: a szovjet montázspápa, Szergej Eisenstein egy sanyarú sorsú, 30-as évek elején zajló mexikói forgatását boncolgatja. De vajon egy újabb kudarcos műből kibontott művészetesztétika, vagy csak az egzotikum érdekelte a rendezőt?

Sűrítés és eltolás – Abel Ferrara: Pasolini

Ferrara filmje Pasolini utolsó napjának eseményeit követi 1975. november 2.-án bekövetkező haláláig. A lineáris történetvezetésbe a félbemaradt művek nyers felidézését sűríti, ami egy fantázia-kollázs képzetét kelti, és bár felmenti a szerzőt az alól, hogy sajátos látásmódot kínáljon a gyilkosság körülményeiről, mégsem elég hiteles.

Vidéki erkölcsök – Małgorzata Szumowska: W imię... / Az Ő nevében

Małgorzata Szumowska munkája érzékeny témákat feszeget – katolikus egyház vs. mai (lengyel, vidéki) valóság vs. homoszexualitás vs. pedofília vs. antiszemitizmus –, s bár nézhető és szimpatikus a próbálkozása, a film végig megmarad a felszín piszkálgatásánál, valahogy nem sikerül mély és erőteljes történettel előállnia. A W imię… első blikkre lengyel Jagtennek ígérkezik, de nem az lesz belőle. Sajnos.

A férfi és hatalmas harcsabajusza – Alain Guiraudie: L'inconnu du lac / Idegen a tónál

A legutóbbi Cannes-i Filmfesztivál a két nő szerelmét bemutató Adéle életétől és az abban helyet kapó „naturalisztikus” szexjelenetektől volt hangos: a Spielberg vezette zsűri Arany Pálmával jutalmazta a filmet, és a színésznők önmagukból való kivetkőzésének elismeréseként a díjat rendhagyó módon megosztva kapta Adele Exarchopoulos, Léa Seydoux és a rendező, Abdellatif Kechiche. Az ünneplés árnyékában, a kevesebb médiafigyelemben részesülő Un Certain Regard-szekcióban egy nyomasztóan tükörsima felületű, majd lassan menthetetlenül a mélybe rántó hitchcocki homoszexuális thriller kaparintotta meg a legjobb rendezésért járó elismerést. A titokzatos és formabontó Idegen a tónál mellett az Adéle élete nagyjából annyira tűnik merésznek és radikálisnak, mint A kis hableány.