Egy csók és más semmi? – Xavier Dolan: Matthias et Maxime

Egy véletlen hozta csók nyomán átértékelődő barátság olyan érzelmi kavalkádot idéz elő, melyet valószínűleg sokan átéltek már, legyen szó bármilyen szexuális irányultságú kapcsolatról. Bár Dolan filmjében benne van a coming out-dráma, itt mégsem az azonos neműek iránti vágy felvállalása vagy annak lehetetlensége kap elsősorban nyomatékot, sokkal inkább egy több évtizedes barátság megszokott dinamikája áll a feje tetejére, ráadásul egy olyan pillanatban, amikor mindkét barát élete egyébként is fordulópont elé érkezik.

Csak egy leheletnyivel bohémebb rapszódia – Dexter Fletcher: Rocketman

A Rocketman felett executive producerként bábáskodó Elton John állítólag lelkiismeretesen küzdött azért, hogy a sztárrá válását bemutató filmre szóló jegy áráért ne valami kilúgozott, steril nosztalgiagiccset kapjunk. A végeredményt látva mégis úgy érezhetjük, hogy a stúdiómoguloknak sikerült a sztár törekvéseit bizonyos kompromisszumok közé szorítani. Kerül szex, drog és rock’n’roll is a vászonra, csak éppen semmiből se túl sok.

Leszboszi Thelma és Louise – Todd Haynes: Carol

Cannes-ban versenyzett, öt Golden Globe- és hat Oscar-jelölést kapott, de a Carolról már most kijelenthető, hogy aluldíjazzák. Cannes-ban csak Rooney Mara nyert (megosztva), Arany Glóbuszt egyet sem kapott, és nem jelölték se legjobb filmnek, se a legjobb rendezés kategóriájában, pedig a díjakat sem sajnálnám tőle.

Egy meg egy, az semmi – Peter Greenaway: Eisenstein in Guanajuato / Eisenstein Mexikóban

Greenaway 2007-es Éjjeli őrjárat (Nightwatching) című rendhagyó Rembrandt-filmportréjában a festő kultikus képéből épített fel egy egész művészportrét, miközben képrejtvényt is feladott nézőinek azzal az intéssel, hogy korunk vizuális szennyezésében érdemes újra a képek mögé látni. A barokkmániás angol rendező új víziója hasonló képlettel kecsegtet: a szovjet montázspápa, Szergej Eisenstein egy sanyarú sorsú, 30-as évek elején zajló mexikói forgatását boncolgatja. De vajon egy újabb kudarcos műből kibontott művészetesztétika, vagy csak az egzotikum érdekelte a rendezőt?

Sűrítés és eltolás – Abel Ferrara: Pasolini

Ferrara filmje Pasolini utolsó napjának eseményeit követi 1975. november 2.-án bekövetkező haláláig. A lineáris történetvezetésbe a félbemaradt művek nyers felidézését sűríti, ami egy fantázia-kollázs képzetét kelti, és bár felmenti a szerzőt az alól, hogy sajátos látásmódot kínáljon a gyilkosság körülményeiről, mégsem elég hiteles.

Vidéki erkölcsök – Małgorzata Szumowska: W imię... / Az Ő nevében

Małgorzata Szumowska munkája érzékeny témákat feszeget – katolikus egyház vs. mai (lengyel, vidéki) valóság vs. homoszexualitás vs. pedofília vs. antiszemitizmus –, s bár nézhető és szimpatikus a próbálkozása, a film végig megmarad a felszín piszkálgatásánál, valahogy nem sikerül mély és erőteljes történettel előállnia. A W imię… első blikkre lengyel Jagtennek ígérkezik, de nem az lesz belőle. Sajnos.