A ruha eszi az embert – Quentin Dupieux: Le daim / Deerskin

Mióta ország-világ látta Quentin Dupieux 2010-es Rubber című őrületét, amelyben egy gumikerék gurul neki az amerikai sivatagnak gyilkolászni, a fesztiválok közönsége előszeretettel fizet be az elektronikus zenészből videoklip-rendezővé, majd az abszurddal és mozis műfajokkal vadul zsongőrködő jétékfilmessé vált francia összművész ámokfutásaira.

Mint az éjféli temető holdtöltekor – Chris Butler, Sam Fell: ParaNorman

Egy fiatal, osztálytársai által kigúnyolt kissrác szokatlan képességével keseríti meg aggódó szülei életét: halott embertársaival tart fenn kapcsolatot. Ezt a cseppet sem hétköznapi mutatványt csupán különc barátja látszik értékelni, amíg a város idegenforgalmát biztosító kísértethistória valónak nem bizonyul, és a vérbosszút esküdött boszorkány életre nem kelt egy féltucat elátkozott zombit. ParaNorman túlvilági kalandjai hol élénk hahotával, hol elfojtott sikollyal törik meg a mozi sötétjét, míg a miniatűr gyurmafigurák Oscar-díjas színészeket megszégyenítő átéléssel adják elő természetfeletti történetüket.

A redneck-románc esete a burleszk-horrorral – Eli Craig: Tucker and Dale vs Evil / Trancsírák

A Trancsírák felszabadítóan blőd, egycsattanós slasher-paródia, amely pengeéles iróniával veri el a port a rasszista redneck-horrorokon, A texasi láncfűrészes mészárlástól a Halálos kitérőig. Fanyar, keresetlen B-filmes humora pedig kielégítő alternatívát kínál az ellaposodó (Doghouse) vagy elkommerszesedő (Zombieland) zombiparódiákkal szemben.

Alkonyattól piranháig – Alexandre Aja: Piranha 3D

Kevés remake-et ismerünk, ami jobban sikerült az eredetijénél, olyan viszont még nem készült, ami mindezt második hivatalos feldolgozásként mondhatta volna el magáról. Joe Dante 1978-as klasszikusát, a Piranhát producere, Roger Corman 1995-ben már újradolgozta egyszer, de Alexandre Aja meglepően harapós Piranha 3D-je mindkét változatot übereli.

Bruce vagyok és lódítani akarok – Bruce Campbell: My Name Is Bruce

Úgy látszik, divatja van a nem szabványos, önvallomásos, vadul önreflexív „autobiopic” színészfilmeknek. Van Damme őszinteséggel kacérkodó gyónása után most Bruce Campbell mesél saját magáról, saját maga által. De míg az előbbi egy tágabb, emberi kontextusból szemlélte, szemléltette saját magát, Bruce nem is nagyon akar kilépni a saját maga keretéből.

Pszicho paták – Jonathan King: Black Sheep / A bárányok harapnak

Néha szükség van bizonyos komolyanvehetetlen mennyiségű vérre és trancsírra ahhoz, hogy az ember belássa: szép és pótolhatatlan dolog a filmművészet, de alapvetően mégiscsak a szórakoztatásról szól. Akiben megvan a képesség ennek mérlegelésére, nos, még annak sem biztos, hogy ajánlanám a Bárányok harapnak című filmet.