A ruha eszi az embert – Quentin Dupieux: Le daim / Deerskin

Mióta ország-világ látta Quentin Dupieux 2010-es Rubber című őrületét, amelyben egy gumikerék gurul neki az amerikai sivatagnak gyilkolászni, a fesztiválok közönsége előszeretettel fizet be az elektronikus zenészből videoklip-rendezővé, majd az abszurddal és mozis műfajokkal vadul zsongőrködő jétékfilmessé vált francia összművész ámokfutásaira.

Vérszegény szörny(ű)film – Genndy Tartakovsky: Hotel Transylvania – Ahol a szörnyek lazulnak

A műmiszticizmustól és fanyarú negédességtől túlcsorduló Alkonyat-saga talán örökre bevéste a nyugati világ ikonikus figuráinak fenntartott pantheónba a brukolakhoszokat és lycantroposzokat. Azt viszont, hogy a vérszopó humanoidok visszaköszönnek ránk, még mielőtt az emberiségnek sikerülne kiheverni a Stephanie Meyer-könyv megfilmesítése által okozott iszonyatos léptékű kollektív szellemi öngyilkosságot, ráadásul animált CGI-köntösbe csomagolva, legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna. Persze jól tudjuk, hogy alig van olyan kisdiáklány, aki nem ismeri az említett, vámpírmítoszba bújtatott Rómeó és Júlia-történetet, mégis nagyot néztem Genndy Tartakovsky Hotel Transylvania – Ahol a szörnyek lazulnak című animációs filmjén.

BLKJBGGFF! – Quentin Dupieux: Rubber

„Egy gumiabroncs sorra mészárolja az embereket” – mekkora embertelen badarság ez filmötletnek! Megvalósíthatatlan! Veszélyes! Ez nem film! Ez rágalom! Egyáltalán hogy öli meg őket? Vannak tulajdonságai? Mi az oka ennek az egésznek? Nincs oka? Ok nélkül? Ok nélkül? Ok nélkül! BLKJBGGFF!