Címke: hugh jackman

A farkas közbelép – James Mangold: The Wolverine / Farkas

Érdekes kamikaze-akcióba kezdett 2011-ben a Marvel Entertainment, amikor úgy döntött, hogy az egyik legsikeresebb franchise-ukat, az X-Men-szériát egy időre jégre teszik, és egy kvázi-reboottal sávot váltanak. Az X-Men: Az elsők ráadásul elég sikeres lett ahhoz, hogy jövőre már a folytatás érkezzen belőle. Valamit azonban kezdeni kell a parlagon hagyott sorozattal is, amit Mangold filmjével immáron keretbe foglal egy-egy Farkas (Rozsomák!) köré épülő mozi. A baj csak az, hogy az első nem valami jó, ez a mostani pedig zavaróan hibrid alkotás.

A hétköznapi őrület meséi – Darren Aronofsky-portré 2.

Harmadik filmje, az ellentmondásos megítélésű A forrás törést okozott ugyan Darren Aronofsky pályáján, az évtized végére a direktor két kisebb remekművel (A pankrátor, Fekete hattyú) bizonyította be, hogy nemcsak vizionárius hajlamai kifinomultak, de a letisztult, klasszicista formák sem idegenek tőle.

Cifra nyomorúság – Tom Hooper: Les Misérables / A nyomorultak

Lehet, hogy divat lesz Hollywoodban elővenni a mindenki polcán ott árválkodó „nagy klasszikusokat”, leporolni őket és megpróbálni úgy filmet készíteni belőlük, hogy sikeres legyen a próbálkozás? A tavalyi év filmes eseményeiből erre (is) következtethetünk, hiszen az Anna Karenina után most itt van A nyomorultak, még ha ez utóbbi nem is annyira Victor Hugo regényéből, mint a Broadway-n már rongyosra játszott musicalből építkezik.

Egy Universal-ötlet csúfos bukása – Stephen Sommers: Van Helsing

Talán éppen úgy volt stílszerű, hogy az első vámpírfilmet a világon magyarok készítették, 1919-ben. A vérszívó gróf klasszikus évtizede mégis a harmincas évek volt, mikor a Universal stúdió a 19. századi nagy rémregényekből filmre adaptálta a horrorműfaj klasszikus szörnyeit: Drakulát, Frankensteint, a Farkasembert.

Kate és fél pont nézhetőségből (100-as skálán) – James Mangold: Kate & Leopold / Kate és Leopold

Az alkalomhoz illően kezdjük közhellyel: korunkból kiveszett a romantika, az igaz szerelembe vetett hit, a legszentebb érzelem lángolása és az amerikai rendszámú fehér lóval vágtázó jóképű herceg mítosza. Ez azonban így nem igaz, hisz bedőltünk a filmagrármérnökök összeesküvésének, és ezt paradox módon e film mutatja: ha nem lenne igény rá, nem lehetne az ilyen alkotásokat eladni. Ha nem lenne ez antiromantikus kor, nem lenne igény ezekre a filmekre, mert mindig az irreális fogja meg a fizető néptömegeket. Tehát igényt kell kelteni.