Az iskola szemétdombján kapirgálva – Cory Finley: Bad Education / Romlott oktatás
A Romlott oktatás egy sokkal egyszerűbb, könnyebben emészthető film, mint Corey Finley első remekműve. Sajnos könnyebben is felejthető.
A Romlott oktatás egy sokkal egyszerűbb, könnyebben emészthető film, mint Corey Finley első remekműve. Sajnos könnyebben is felejthető.
A Laika legújabb filmje első látásra a stúdió korábbi mesterműveitől eltérően meglepően naivnak tűnik, de kedvességében is mély barátságtörténete túlmutat a gyerekek megnevettetésén.
Hollywoodban sportszerűen rontják meg a meséket. Eljött az ideje, hogy Pán Péterrel is babráljanak egy keveset.
A kanadai rendező első amerikai filmje a mozi közönségét is foglyul ejti, mi pedig az őrület határán várjuk, hogy mikor szabadulunk a 150 perces fojtogató, néma terrortól – más szóval az év egyik legjobb krimijétől.
Érdekes kamikaze-akcióba kezdett 2011-ben a Marvel Entertainment, amikor úgy döntött, hogy az egyik legsikeresebb franchise-ukat, az X-Men-szériát egy időre jégre teszik, és egy kvázi-reboottal sávot váltanak. Az X-Men: Az elsők ráadásul elég sikeres lett ahhoz, hogy jövőre már a folytatás érkezzen belőle. Valamit azonban kezdeni kell a parlagon hagyott sorozattal is, amit Mangold filmjével immáron keretbe foglal egy-egy Farkas (Rozsomák!) köré épülő mozi. A baj csak az, hogy az első nem valami jó, ez a mostani pedig zavaróan hibrid alkotás.
Harmadik filmje, az ellentmondásos megítélésű A forrás törést okozott ugyan Darren Aronofsky pályáján, az évtized végére a direktor két kisebb remekművel (A pankrátor, Fekete hattyú) bizonyította be, hogy nemcsak vizionárius hajlamai kifinomultak, de a letisztult, klasszicista formák sem idegenek tőle.
Lehet, hogy divat lesz Hollywoodban elővenni a mindenki polcán ott árválkodó „nagy klasszikusokat”, leporolni őket és megpróbálni úgy filmet készíteni belőlük, hogy sikeres legyen a próbálkozás? A tavalyi év filmes eseményeiből erre (is) következtethetünk, hiszen az Anna Karenina után most itt van A nyomorultak, még ha ez utóbbi nem is annyira Victor Hugo regényéből, mint a Broadway-n már rongyosra játszott musicalből építkezik.
A Marvel képregénykiadó nagyon rákattant az adaptációkra, az első X-men óta minden évre jut egy-két feldolgozás, melyek általában az elég rossztól a rossz-rosszon át a „felvágom az ereimet egy Hulk-kötettel”-rosszig terjedő skálán mozognak, és még ott van a Ghost Rider is, amire nincsen szó. A Farkas1 a legutóbbi próbálkozás. Snikt!
Talán éppen úgy volt stílszerű, hogy az első vámpírfilmet a világon magyarok készítették, 1919-ben. A vérszívó gróf klasszikus évtizede mégis a harmincas évek volt, mikor a Universal stúdió a 19. századi nagy rémregényekből filmre adaptálta a horrorműfaj klasszikus szörnyeit: Drakulát, Frankensteint, a Farkasembert.
Az alkalomhoz illően kezdjük közhellyel: korunkból kiveszett a romantika, az igaz szerelembe vetett hit, a legszentebb érzelem lángolása és az amerikai rendszámú fehér lóval vágtázó jóképű herceg mítosza. Ez azonban így nem igaz, hisz bedőltünk a filmagrármérnökök összeesküvésének, és ezt paradox módon e film mutatja: ha nem lenne igény rá, nem lehetne az ilyen alkotásokat eladni. Ha nem lenne ez antiromantikus kor, nem lenne igény ezekre a filmekre, mert mindig az irreális fogja meg a fizető néptömegeket. Tehát igényt kell kelteni.