Középkori párbaj dönti el a posztmodern sorsát – Ridley Scott: The Last Duel / Az utolsó párbaj

Az utolsó párbaj ideológiai tartalma — az egyébként izgalmas — formai megoldásai folytán önellentmondásossá válik. Akármennyire igyekszik, a rendező képtelen kilépni saját férfi nézőpontjából, idealisztikus nagyotmondásával pedig mintha a posztmodern kor vívmányait hívná ki döntő párbajra. A „középkori #metoo esemény” így végül elmarad.

Balázs Béla politikai harcai a filmesztétika porondján

[Esszépályázat 2021 – 3. hely] 2019-ben volt 70 éve, hogy elhunyt Balázs Béla a magyar filmtudomány nemzetközi szinten legismertebb alakja, és 2024-ben lesz 100 éve, hogy megjelent a főművének tekinthető A látható ember, mellyel hírnevét megalapozta. Balázs a korai filmnek érzékeny és éles szemű kutatója volt. A közelképről és a film aurájáról szóló gondolatai a mai napig érvényesek és a téma kutatói számára megkerülhetetlenek. A következőkben azt szeretném bemutatni, hogy a balázsi filmesztétika a kezdeti – kritikusai által felületesnek ítélt – marxizmusából hogyan változik át a szovjet tömb kultúrharcának céltáblájává.

Los Angeles-i fanfiction – Ian Brennan, Ryan Murphy: Hollywood

Az amerikai film történetének mozgóképes újraírására számos kísérlet született, legutóbb Tarantino előzte meg nemcsak Sharon Tate, hanem egy egész filmtörténeti korszak halálát. Hasonlóképpen, de talán még merészebben írja újra a történelmet Ryan Murphy és Ian Brennan hétrészes minisorozata, melyen az ’50-es évek stúdiókorszakának tényei mosódnak össze a fikcióval, a mérleg pedig talán túlságosan is az utóbbi felé hajlik.

Mi – Gábor Pál: Angi Vera (1979)

Gábor Pál 1979-es Angi Verája nem csupán elfordulás a 70-es évek magyar filmjének esztétizáló törekvéseitől, de egyben az évtizedforduló környékén felbukkanó „ötvenes évek-filmek” hullám egyik nyitódarabja is.

Fontos filmek – de jó filmek? – Otto Preminger-portré 2.

Otto Preminger alkotóegyéniségének gyengesége, hogy filmjeinek hangvétele könnyen csúszik dogmatikus állásfoglalásba. Művészi egyenlege meglehetősen vegyes. Egyetlen kimagasló remekművet alkotott: az Egy gyilkosság anatómiáját. És két filmet, ami közel áll ehhez a szinthez: a Laura (1944), amely alapmű a noir műfajban, s a washingtoni berkekben játszódó Advise and Consent (1962).

(A mellre)szív(ott) utódlás – Dagur Kári: The Good Heart

Dagur Kári legújabb filmjére az ember nem tud nem elvárásokkal beülni. Egyrészt azért, mert a Nói, az albinó-val már 2003-ban felállította a mércét Kolozsváron (az akkor még picinyke TIFF fődíjasaként), másrészről pedig az izlandi mozi varázslatos világával szemben táplált rokonszenvünk miatt. Sajnos, amint az „elvárásos” filmek esetében lenni szokott, csalódnunk kellett.