Az igazság másfél órája – Pete Travis: Dredd

Bizonyára sok képregénykedvelő homloka horpadt be 18 éve, mikor a karrierje csúcsán lévő Sylvester Stallone Dredd bíróként többször levette sisakját, hogy kötött mimikai tárházával jobban át tudja adni a Hershey bírónő személye iránt érzett lágy és langyos érzelmeket. John Wagner és Carlos Ezquerra, a brit 2000 AD képregényistálló alapköveiként, és Dredd méltán büszke szüleiként feltehetően csak egy-két szélütés után tudták feldolgozni Danny Cannon félrement adaptációját.

A vadnyugat öregkora – Joel és Ethan Coen: True Grit / A félszemű

A Coen fivérek rendszerint egyszerre törnek hagyományt és építenek kánont. Ezt új filmjük, A félszemű is bizonyítja: a darab eleinte klasszicista westernként tálalja magát, a felszínen elhivatott törvényszolgák és becstelen haramiák konfliktusáról, korán érő gyermeklányról és hősiességről szól; mélyszerkezetileg viszont fanyar műfajkevercs, amelyet a banálisan elrajzolt karakterek, az átironizált hangulat és a gyomorháborgatóan keserű narráció ellentéte működtet igazán.

(Ön)ismétlés – Ridley Scott: Robin Hood

Pókemberhez, Batmanhez és az X-Men szuperhőseihez hasonlóan a sherwoodi erdő igazságosztóját is utolérte az álomgyárosok eredettörténet-láza, melyek eredményeként már elképzelhetetlen a jó/rossz ellentétére épülő, naiv, kétpólusú világfelosztás, és a hősöket egyre inkább gyarló (emberi) lények váltják fel. Ridley Scott Robin Hoodja esetében a változások keltette legelemibb reakció: követeljük vissza Alan Rickman bíráját!

Királykodás – Jancsó Miklós: Oda az igazság

Amikor hosszú csend után Jancsó Miki bácsi jelentkezett a Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten című mozijával, már-már azt hihettük, hogy a bőséges életmű karcolatos és durva hattyúdalát láttuk. Mégsem így történt, a Kapa-Pepe-kalandból széria lett. Az akkor „elmaradt” summázat most megvalósult: Jancsó fogta fontosabb filmjeinek főbb szimbólumait és belesűrítette őket egy majd’ másfél órás áltörténelmi tablóba.

Az elítélt és a szép kapitányné esete – Patrice Leconte: La veuve de Saint-Pierre / A sziget foglya

Nem tudom, minek lehetne nevezni Patrice Leconte legújabb opuszát. Újabb kiáltvány a halálbüntetés ellen? Dosztojevszkiji ihletésű morális játszma? Jellegzetes ködben-árnyékban úszó melodráma à la France, némi angol beteges beütéssel? Nos, úgy gondolom, a három verzió többé-kevésbé harmonikus keverékéből áll össze a Saint Pierre-i nyaktiló története.