Távolsági taxi – Dzsafar Panahi: Se rokh / Három nő

A Három nő című film minden szempontból Panahi három évvel ezelőtti nagy sikere, a Taxi Teherán párdarabjának nevezhető. A nagyvárosi forgatag állandóan pezsgő légköréből azonban most a vidéki nyugalom, az örök lassúság és eseménytelenség iráni tájaira taxizhatunk el.

Roskadozó falak alatt – Asghar Farhadi: Forushande / The Salesman / Az ügyfél

Asghar Farhadi ismét az eltávolodás léptékeit vizsgálja, hogy a párkapcsolatok apróbb repedéseit egy-egy nagyobb ütés hogyan hasítja akár átjárhatatlanul szélessé. Fókusza ez alkalommal egyoldalú, jobban érdekli a sértett büszkeség, a bosszúvágy és a kegyelem témája, mint hogy kiegyensúlyozottan tudósítson szereplőiről.

Az „igazság” hitelesítője – Abbas Kiarostami-portré

Sok közhelyet leírtak a július 4-én elhunyt iráni rendezőzseniről, Abbas Kiarostamiról. A régóta terjedő Godard-, Kuroszava-idézettől a ’90-es évek iráni újhullámában betöltött szerepén és a dokumentum, fikció, líra mezsgyéjén egyensúlyozó érzékiségén át az európai korszakának esztétizálásáig. Az élete utolsó részében Franciaországban, de valójában a tágas nagyvilágot körbeutazva alkotó művész keleti világlátást hozott Európába, még akkor is, ha az oeuvre-je sok szempontból hasonlít a nyugati filmalkotók pályájának ívére.

Hol zsarnokság van – Dzsafar Panahi, Mojtaba Mirtahmasb: In film nist / Ez nem egy film

Kalandfilmbe illő történet: az elnyomó rezsim börtönbüntetésre ítéli a rendszert kritizáló művészt, aki a tilalmat megszegve házi őrizetben forgatott filmjét egy tortába rejtett USB-n csempészi ki az országból. Panahi viszont se kalandot, se pátoszt nem másolt az ominózus USB-re: nem-filmjét fogságának egy átlagos hétköznapjáról forgatta.

Mindenkinek igaza van – Asghar Farhadi: Jodaeiye Nader Az Simin / Nader és Simin – Egy elválás története

Farhadi az Elly története után ismét az eltűnés folyamatát és következményeit vizsgálta meg, jutalmul Arany Medvét kapott a 61. Berlinalén (az első iráni film, amely ebben az elismerésben részesült), a férfi és női színészgárda pedig további két díjat söpört be. Ettől még lehetne modoros művészfilm, de szó sincs róla: a Nader és Simin a maga egyszerűségével vágja gyomorszájon a nézőt.

A kertben – Shirin Neshat, Shoja Azari: Zanan-e bedun-e mardan / Nők férfiak nélkül

A tavalyi iráni választások alatt felderengett az esély a teljes demokratizálódásra, ám ez végül kudarcba fulladt. Shirin Neshat és Shoja Azari filmje épp arról szól, hol és mikor siklott ki országuk történelme, így kézenfekvő lenne azt hinni, hogy a tavalyi velencei díjakat (Ezüst Oroszlán és UNICEF) a politikai aktualitás miatt kapták. Ám a Nők férfiak nélkül nem csupán egy történelmi párhuzamot, hanem egy érzékeny női drámát is nézője elé tár.

Hány cédula egy élet? – Hana Makhmalbaf: Buda as sharm foru rikht / Buddha elsüllyedt szégyenében

Gyerekeket helyezni egy olyan szituációba, ami felnőtt karakterekkel is kőkemény lenne, rendkívül hatásvadász dolog, ugyanakkor, ha kikapcsoljuk kritikusi szoftverünket, azt is be kell ismernünk: rendkívül hatásos is. A Buddha elsüllyedt szégyenében egy afganisztáni kislány kálváriáját mutatja be, és azonnal megfogja a nézőt. Az pedig csak hab a tortán, hogy egy másik értelmezési síkon is kiválóan működik.