Sérelmeink hajóútja – Steven Soderbergh: Let Them All Talk / Szabad szavak

2020. december 16. – írta Vigh Martin

A Pénzmosó után Steven Soderbergh ismét a komédia és dráma műfajainak elemit vegyíti, legújabb filmje azonban nem a közelmúlt egyik legmeghatározóbb történelmi momentumára, hanem az emberre, szűkebb értelemben az alkotóra koncentrál. Szellemes párbeszédek, remek színészi alakítások és utánozhatatlan hangulat jellemzi Soderbergh munkáját, mely épp azért tűnik könnyednek egy ideig, hogy utolsó jeleneteivel még erőteljesebben válaszoljon korábban feltett kérdéseire.

Brandületlenül – Wash Westmoreland: Colette

2019. március 20. – írta Gyöngyösi Lilla

Colette mára a francia irodalom egyik leghíresebb női szerzője lett, a róla szóló életrajzi film azonban szórakoztató volta ellenére hasonló elismertségre aligha tehet szert.

Édes helyett émelygős – Brian Percival: The Book Thief / A könyvtolvaj

2014. február 17. – írta Kruppa Noémi

Van valami szadisztikus abban, hogy Hollywood időnként újabb holokauszt-filmeket dörgöl az orrunk alá, főleg akkor, ha nem tud vele újat mondani, és csupán egy abszurd lelkiismeretként mintha folyamatosan emlékeztetni akarna valamire, amit ugyanakkor képtelen hitelesen megmutatni. A könyvtolvaj ilyen szempontból egyenesen groteszk, előrelátható fordulatai és művisége által – arról nem is beszélve, hogy ízléstelenül humorizál a lehető legkevésbé megfelelő pillanatokban. A forgatókönyv egyenletlen, a halmozott tragédia néha már unalmas, a film azonban mégis hordoz valamit néhány jelenet erejéig, amelyek egy remek film részei lehetnének.

Poppinsológia – John Lee Hancock: Saving Mr. Banks / Banks úr megmentése

2014. január 13. – írta Ferenczi Szilárd

„Fordul a szél, köd száll alá, itt valami készül, nem késik soká. Nem tudom, mit hoz a szél – rosszat, jót? De valami azt súgja, ilyen már volt...” – az eredeti Mary Poppinsból származó négysoros Banks úr megmentése első percében hangzik el csendes-lemondóan, miközben bekúszik a századeleji kelet-ausztrál táj, és egy nyikorgó szélkakas tövében álmodozó kislány a ’60-as évek londoni lakásában lehunyt szemmel emlékező Emma Thompsonná lényegül. Ekkor csöngetnek.

Bosszú, újramelegítve tálalva – Steven R. Monroe: I Spit On Your Grave

2011. április 27. – írta Csiger Ádám

Azt gondolhatnánk, grindhouse-klasszikust remake-elni nem bűn, hisz az efféle újrahasznosítás csak az exploitáció következő fázisa. Az 1978-as I Spit On Your Grave (Köpök a sírodra) új verziója azonban azt bizonyítja, hogy egy „rape and revenge” filmet is meg lehet becsteleníteni.

Egzisztencializmus-retró – Christine Jeffs: Sylvia

2004. augusztus 15. – írta Gagyi Ágnes

Christine Jeffs új-zélandi rendezőnő 2003-as filmje Sylvia Plath alakján keresztül próbál valami nagyon alapvető női és emberi dolgot megragadni, sajnos kevés sikerrel.

Fej vagy Iris? – Richard Eyre: Iris / Iris – Egy csodálatos női elme

2002. július 15. – írta Horvát Zsolt

Az ember hökken, és rémülten próbál hátrálni, de az újonnan multiplexessé alakított magas ülések nem engedik. Hecc! A vásznon a Titanic második része! Kate Winslet fel és alá szálldos a kék vízben, andalító zenére kerülgeti a kamerát, talán DiCapriót keresi, de a forgatókönyv visszássága folytán csak egy pocakos, angoltanár-pofájú bájférfivel koccan össze az algák és gyermekkori emlékek nedves világában.