Erdély mozgóképes öröksége – Utolsó rész: Film/Színház

A százéves kolozsvári filmgyártás múltját több aspektusból bemutató ismeretterjesztő websorozatunk utolsó részében fiatal színházi rendezőkkel – Visky Andrej, Botos Bálint, Albu István – néztünk meg egy késői Janovics-filmet, a Világrémet, ami után film és színház viszonyáról, Janovics kettős énjéről, a rendezői és színészei munka kettősségéről beszélgettünk velük.

2016. július 06.

Erdély mozgóképes öröksége – Harmadik rész: Rekonstrukció

Ismeretterjesző websorozatunkban a százéves kolozsvári – és erdélyi – filmkészítés kezdeteinek eredtünk nyomába, eddig megismerkedtünk már Janoviccsal és a korai mozik épületeivel. A sorozat harmadik részében a (sajnos alig maroknyi) fennmaradt kolozsvári némafilmek helyszíneit kerestük fel, megpróbáltunk néhány beállítást rekonstruálni ott, ahol volt szerencsénk ugyanazt az épületet vagy helyszínt valamennyire érintetlenül megtalálni. És ott is, ahol nem.

2016. július 02.

Erdély mozgóképes öröksége – Első rész: Janovics és kora

Sorozatunkban az immár több mint százéves kolozsvári filmkészítés kezdeteiről lesz szó, ami nem kizárólag, de leginkább egy személyiségnek köszönhető: Janovics Jenőnek. Színész és rendező volt, amikor a Lumière fivérek találmánya megjelent Erdélyben, és ő azonnal felkarolta: művészi és üzleti lehetőséget egyaránt látott benne. Az első részben személyiségének két oldaláról lesz szó: Zakariás Erzsébet színháztörténész a színházi ember Janovicsról, Zágoni Bálint filmtörténész pedig a filmes Janovicsról beszél.

2016. június 28.

Ariadné, Mátyás és a rénszarvas Erdélyben – Létezik-e erdélyi magyar animációs filmművészet?

Sajátosan erdélyi animációról nem beszélhetünk, vannak viszont olyan alkotások, amelyekben témájuknál fogva megjelenik egyfajta erdélyi couleur locale – vélik az erdélyi animációs filmesek, akik szerint a legfontosabb egy támogatási rendszer lenne, mert akkor a filmkészítők nem kizárólag hobbi szinten foglalkoznának animációval, hanem esetleg „főmunkaidőben” is, ami sokat lendítene a filmek minőségén.

A film nem olyan, mint a párizsi – Magyar nap a 10. TIFF-en

Kínosan feszengek minden egyes TIFF magyar napos sajtótájékoztatóján. A fesztivál szervezői már az első kiadások óta profi módon dolgoznak – idén sincs ez másként –, viszont ezt a helyzetet valamiért sokkal nehezebben kezelik, mint például egy Todd Solondz- vagy Lukas Moodysson-találkozót.

Antigoné. Antifilm. – Fiatal erdélyi filmesek premierje Kolozsváron

2010. június 18-a immár végleg beírta magát a jeles napok közé: ez az első erdélyi önreflexív antik-drámaadaptáció, kísérleti improvizációs dokumentum-játékfilm-szatíra, az Antigoné kolozsvári bemutatójának napja. Jakab-Benke Nándor, Oláh-Badi Levente és Zágoni Bálint erdélyi filmes valóságról készített skicce kicsit bőmellényű, kicsit felületes, kicsit öncélú, de a miénk. Hiányos, mégis hiánypótló mű. Erdélynek nem volt még önreflexív játékfilmje.

Mit mutatunk magunkból? – Poszt-sapientiás filmek bemutatója a Győzelem moziban

Jó látni, hogy van egy fiatal nemzedék, amelynek van mondanivalója a mai huszonévesek világáról, kimondatlan és feldolgozatlan traumáiról, sajátos életérzésükről: arányvesztett, mérték-telen, és mégis azt éhező-kereső, energiával telített világukról. A pénzre épülő jóléti társadalom megvásárolható értékeinek visszássága mindkét poszt-sapientiás filmben meghatározó.

Blattszint

Kissé csalódtam. Nem a filmekben. Az esemény horderejében. A kettős filmbemutató, akkor is ha rövidfilmekről van szó, és akkor is, ha ezek alig (vagy még nem) diplomázott rendezők alkotásai, a kolozsvári és erdélyi kulturális élet egyik markáns eseménye lehetett volna, ha…