A lelkem a vállalatot illeti meg – Az Alien-univerzum

A csillagok közé való vágyakozás valószínűleg egyidős az emberi faj öntudatra ébredésével és ez az archaikus kíváncsiság, amivel talán több tízezer éve bámuljuk az eget, alapvetően befolyásolta gondolkodásmódunkat és kultúránkat. Maga az idea azonban nagyon sokáig elsősorban a mitikus-vallási életben öltött testet, ami pedig azt is jelentette, hogy az ártatlan bámészkodás és sóvárgás mellett egyszerre félni is elkezdtünk az ismeretlen és végtelen feketeségtől.

Újra a fedélzeten – Megnéztem a Titanicot 3D-ben

Emlékszem, hogy Sepsiszentgyörgyön az eredeti Titanic-premier után több mint egy évig  a Lux mozi szinte minden héten újra meg újra műsorára tűzte a film vetítését, és nem hiszem, hogy ez egyedi eset, jónéhány (fapados és nemcsak) mozi egész jól éldegélt annak idején a Titanicból. Végülis csöppet sem meglepő, hogy az avataros Cameron, aki a legmenőbb 3D-s mozinévnek számít, egykori sikerfilmjét újrafelpofozta, s csiribi-csiribá, 3D-ssé varázsolta. Nem mellékesen épp 100 éve süllyedt el a luxushajó. Elő a pénztárcákkal.

A technika bűvkörében – James Cameron-portré 2.

Cameron igazi terepe a sok akcióval megfűszerezett sci-fi kalandfilm. A mindössze 8 játékfilmet számláló rendezői életmű minden darabja (a Titanic és a True Lies kivételével) a fantasztikum világába kalauzolt el bennünket, miközben a Terminátortól az Avatarig újra meg újra forradalmasította a képi effektusok világát, kiaknázva a fejlődő digitális technika, majd a térhatású IMAX-mozi adta lehetőségeket.

Cyborgok, szörnyek, siker – James Cameron-portré 1.

James Cameron, aki a Titanickal – máig minden idők legnagyobb bevételét elérő és egyben legtöbb Oscar-díjjal jutalmazott mozijával – „világcsúcstartó” a hollywoodi sztárrendezők sorában, szinte pályafutása kezdetétől töretlenül a rivaldafényben áll. Neve, nagyjából az 1984-es Terminátortól kezdve, egyet jelent a garantált kasszasikerrel. Most pedig itt az „Avatar-láz”, így a forgatókönyvíró-rendezőnek jó esélye lehet új rekordokat dönteni.

James Cameron szerint a világ – James Cameron: Avatar

Azt hiszem, ha van amerikai álom, akkor James Cameron végigálmodta azt. A kamionsofőrt Roger Corman fogadta maga mellé asszisztensként, hogy első önálló filmjével (Piranha 2) le is tudja minden idők legjobb repülő halas horrorját. A sci-fi állóvizét megmozgató Terminátor után újra meg újra megreformálta a képi effektusok világát, hogy végül a legsikeresebb film Oscarjával a kezében kiabálhassa bele a világba: „Én vagyok a világ ura!"

Valahogy mindig megtalálnak a jó szerepek – Interjú Sigourney Weaverrel

Sigourney Weaver a klasszikus értelemben vett mozicsillagok egyik legnagyobbika. Nem véletlen, hogy a 60. jubileumát ünneplő Edinburgh-i Filmfesztivál életműdíjjal jutalmazta a színésznőt, aki a népszerű Életmű Interjúk sorozatban vallott Shane Danielsennek és a lelkes rajongókból álló nagyközönségnek – saját bevallása szerint – korántsem zökkenőmentesen induló hollywoodi pályafutásáról. Az interjú Weaver egyik legdrámaibb alakításával, Roman Polanski A halál és a lányka című filmjének kulcsjelenetével indult, amelyben Weaver egykori kínzóját, Ben Kingsley-t szembesíti szörnyű tettével.