A perszóna és az árnyéka – Mamoru Hosoda: Belle: A sárkány és a szeplős hercegnő

Fogj egy klasszikus tündérmesét, vagy annak népszerű Disney-feldolgozásait, és csavarj rajtuk egy nagyot: a cselekményt helyezd át egy virtuális-utópisztikus jelenbe, az eredeti történetben központi szerepet játszó szerelmi szálat cseréld le baráti-sorstársi kapocsra, és persze mindezt tálald fényűző anime-ágyon – íme Mamoru Hosoda legújabb filmje, A szépség és a szörnyeteg science fantasy átirata.

Bálványimádás japán módra – Kyoko Miyake: Tokyo Idols

Bármiféle rosszindulat nélkül: a japánok furák, ezt eddig is tudtuk, de nyugati szemmel nézve a J-pop és a hozzá kapcsolódó idolkultúra egy extrán bizarr szociokulturális jelenség. A megelevenedett anime-figuraként éneklő-táncoló, nemritkán kiskorú, tizen-huszonéves „idolok” hatalmas kultusznak örvendenek a mai Japánban, mindenekelőtt a magányos, alacsony önértékelésű, megfeneklett életű férfiak körében. A Tokyo Idols izgalmas és kínos társadalmi lelet fiatal lányok és középkorú férfiak furcsa belső szabályokkal ritualizált kapcsolatáról, ami nem mellesleg óriási biznisz.

Természetfilm Coelho-idézetekkel – Naomi Kawase: Vision / Látomás

„Néha épp azért nem értjük egymást, mert van nyelvünk” – hangzik el a Látomásban, és Naomi Kawase rendezőnőnek sikerül megmutatnia nekünk, milyen, amikor egy film is ugyanezt a hatást éri el. Adott egy tökéletes, jellegzetes filmnyelv, de valahogy mégis kudarcba fullad minden, amit a film át szeretne adni nézőinek.

A japán Erdély – Szono Sion: Tokyo Vampire Hotel

A borús időben tolongó vasárnapi tömeget semmi nem készíthette fel az elkövetkező két és fél órányi vérontásra. A bonchidai vetítés nyitóbeszéde alatt úgy tűnt, sokan nem is tudták, hogy a film jelentős harmadát kolozsvári helyszínek, kolozsvári színészhallgatók statisztálása, és a kolozsvári állami román színház színészének kókadt játéka fogja kitenni. A hosszasan vérző vászon előtti székek lassanként szabadultak fel.

Egy pimasz megasztár Japánból – Kitano Takesi-portré

Errefelé, Európában többnyire sűrűn bólogatnak a konesszőrök, ha Kitano Takesi nevét hallják. És már mondják is: persze, ő a Tűzvirágok rendezője, kapott is érte egy Arany Oroszlánt 1997-ben. De kapott egy Ezüst Oroszlánt is 2003-ban, A szamuráj című filmjéért. És Cannes-ban is jól áll a szénája, bizony, kétszer is jelölték Arany Pálmára: 1999-ben a Kikudzsiró nyaráért, 2010-ben pedig az Emésztő haragért. Kiváló filmrendező! Kuroszava mester lelke valószínűleg beleköltözött 1998-ban.

Becsületbeli ügy – Teinoszuke Kinugasza: Jigokumon / Gate of Hell / A pokol kapuja, 1954

A háború utáni japán filmnek szüksége volt a kiugrásokra. Nemcsak művészi értéket, hanem szakmai tudást és tisztelettel vegyes alázatot kellett sugároznia, főleg a „győzedelmes” amerikaiak felé. Ebben az Európára és Közel-Keletre koncentráló eisenhoweri éra (1953-1961) inkább lehetőséget jelentett Japánnak. Nem véletlen, hogy az 1955. március 30-i Oscar-díjkiosztón a legjobb idegen nyelvű film kategóriáját az alázat női tragikumát bemutató jidai-geki (kosztümös film) zsebelhette be.