Az amerikai ráncfelvarrás sem tudta elrontani Sebastián Lelio jól megírt portréját a középkorúan is ragyogó Gloriáról. A remake – akárcsak a címe – lágyabb, simább, de Julianne Moore alakításában sem kevésbé összetett a chilei eredetinél.
Egy ilyen stáblistától többet várt volna az ember.
Most ősz van; aztán eljön majd a tél, és a fehér hó, ami mindent elborít – hangzik el a filmbeli színdarabban. És erről az állapotról szól a legjobb női főszereplő Oscarjával méltán díjazott Still Alice is, amely 100 perc alatt végiggördít a nézőjén egy kisebbecske úthengert.
Ha valaki a vetítés után felhív azzal, hogy A hetedik fiú tulajdonképpen egy készülő tévésorozat felturbózott marketingű pilot-epizódja, nem lepődtem volna meg. Mint kiderült, a film tényleg egy könyvsorozat első kötetének adaptációja. A tévé-fantasy utóíz azonban nem múlt el: látvány és kivitelezés terén persze messze felülmúlja a 90-es évek Xéna-Herkules párosát, de egyéb összetevőiben szinte éppoly szedett-vedett és sablonos.
Cronenberg legújabb filmje sokat markol, keveset fog – jobb pillanataiban viszont sziporkázó szatíra.
Bár én már úgy fogok megöregedni, hogy – kivételes eseteket leszámítva – nem barátkozom meg a remake „műfajával” mint olyannal, a 2013-as Carrie-t, jóindulatú megközelítésben, lehetséges a hollywoodi újrahasznosítás divathullámán kívül is értelmezni, Stephen King kultikus regényének újabb adaptációjaként. De csak elméletileg.
A teoretikus hajlamú, posztmodern ízlésű filmfőiskolás mintapéldája. Az iskolapadból kikerülve konceptuális és intellektuális filmalkotó lett: gondolatgazdag, több rétegű filmek költője. A 80-as évek New Queer Cinema (új meleg film) irányzatának vezéralakja idén a Golden Globe-mezőnyben tündökölt az HBO számára készített miniszéria, a Mildred Pierce révén[1]. Amit Kertész Mihály adaptált először a noir műfaj klasszikusává 1945-ben.
Öt évvel ezelőtt, amikor Egoyan elkészítette Az igazság fogságában című filmjét, a kritikusok és a „keményvonalas” rajongók megütközve konstatálták, hogy Kanada – Cronenberg mellett – legismertebb és következetesen szerzői filmese a jelek szerint behódolt Hollywoodnak. Akkor persze lehetett egyszeri „botlásként” vagy kitérőként értelmezni a dolgot (Egoyan megmutatta, hogy ilyet is tud), legújabb filmje, a Chloe viszont cáfolni látszik a feltételezést.
Vajon a Föld bosszúja az emberiségen, hogy tizennyolc éve nem születik gyermek a világba? 2027 novembere: amikor egy rajongója megöli a bolygó legfiatalabb emberét és Theo (Clive Owen) háta mögött terroristák felrobbantják a kávéboltot, a férfit megkeresi volt felesége. Julia (Julianne Moore) a Halak nevű földalatti mozgalom vezetője, és az emigráns Kee-t (Claire-Hope Ashitey) kell kijuttatnia az országból.
Kritikusok szerint Neil Jordan az évszázad egyik híres irodalmi-szerelmi történetét használta fel Graham Greene angol író önéletrajzi ihletettségű regényének megfilmesítésekor.
Ne maradj le a többi hasonló szövegünkről, kövesd Facebook-oldalunkat!
